2017. december 6., 17:16
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A VSzC Petzelt József Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának diákjai Szentendre Város Önkormányzata és a Váci Szakképzési Centrum támogatásával, tanáraik kíséretében 2017. november 22-én, Ady Endre születésének 140. évfordulóján Érmindszentre látogattak. A „kul-túra irodalmi barangoló” nem csupán ízelítőt adott a fiataloknak az élményalapú oktatásból, hanem életre szóló élményekkel ajándékozta meg a diákokat. Az útról Páliné Szappanos Zsuzsanna számolt be.

KUL-TÚRA IRODALMI BARANGOLÓ

ADY ENDRE SZÜLETÉSÉNEK 140. ÉVFORDULÓJÁN, ÉRMINDSZENTEN

 

A VSZC Petzelt József Szakgimnáziumának és Szakközépiskolájának diákjaival már hónapok óta készültünk erre a napra.

Szentendre Város Önkormányzata és a Váci Szakképzési Centrum támogatásával vehettünk részt, 2017. november 22-én, Ady Endre születésének 140. évfordulóján, az ünnepi eseményen, Érmindszenten.

Tablót készítettünk, faliújsághoz gyűjtöttünk anyagot, nagyon érdekes családfakutatást tanulmányozhattunk. Izgalommal indult csapatunk, Tímár Emőke és Takácsné Zimányi Mónika tanárnők társaságában, a kora reggeli órákban a költő szülőfalujába ünnepi öltözetben, a várakozás örömével. A határátlépés előtt Vajára látogattunk, hogy a Vay-kastély Vay Ádám Múzeumát megnézhessük. Külön köszönjük a lenyűgöző tárlatvezetést. Gratulálok Molnár Sándor igazgató úrnak, hogy ilyen remek kollégái vannak! Igazi gyöngyszem ez a kastély és múzeum, mely kuruc-kori relikviákat őriz. Ebben az épületben tárgyalt II. Rákóczi Ferenc 1703-ban és 1711-ben a szatmári békekötés előtt. A gyönyörűen felújított kastély a múzeum mellett emléküléseknek, tudományos konferenciáknak is otthont ad.

Innen utunk Érmindszentre vezetett. A Vállaj nevű településnél léptük át a határt. Külön érzelmi töltést adott kirándulásunknak, hogy Vállaji Denisz nevű diákunk erről a településről kapta a nevét, és Bacsa Zsófia diákunk, aki Ady Endre rokona anyai ágon, ugyanis Ady Endre anyai nagyapja, Pásztor Dániel az ő dédnagyanyjának dédnagyapja volt.

A hosszú út után érkeztünk meg Érmindszentre, Ady Endre szülőházához, az Ady Endre Emlékmúzeumba, mely 1957 óta múzeum, és ekkor változott a település neve, mely ma: Ady Endre. A nádfedeles kicsi ház, ahol Ady Endre született, ünnepi koszorúkkal ékesítve fogadta látogatóit. Ezt a házat Pásztor Mária kapta hozományul nagybátyjától, aki felnevelte a korán árvaságra jutott gyermeket. Példás szorgalommal növelték a birtok határait Ady Lőrinccel. A szülőház bútorai között láthattuk azt az ágyat is, melyben Ady Endre 1877. november 22-én megszületett. A berendezés családi fotókkal, dokumentumokkal egészült ki. Itt helyeztük el ünnepi koszorúnkat. Az Emlékmúzeum együttesét két különálló épület alkotja: a költő szobrától balra a szülőház, jobbra az új ház. Az „Ady-kúria”, amit a család a két világháború között lakott, 1907-ben épült. A nagy, az új ház négy helyiségből áll. Itt iratokat, fényképeket, személyes tárgyakat, valamint Ady Endrének címzett leveleket állítottak ki. Ady Endre szobája a zavartalan alkotói légkört biztosította számára, a verandára nyíló kijárattal.

Érmindszent Adynak nemcsak a szülőföld emlékeiből táplálkozó élményforrás volt, hanem egyetlen állandó lakóhelye, ahová sokszor csak hetekre-hónapokra, de mindenhonnan hazatért.

A református templomban ünnepi istentisztelettel emlékeztek Ady Endrére, születésének 140. évfordulóján. Ebben a templomban volt Ady Endre anyai nagyapja református lelkipásztor. Itt keresztelték meg a költőt.

Gál Sándor református lelkész és Csűry István püspök celebrálta az istentiszteletet, majd emléktáblák avatására került sor. A Mindszent nevű települések és Zilah közössége is emléktáblával tisztelgett a költő előtt. A hálás emlékezők koszorúi borították el a szülőházat, az Ady-szobrot és a református templomot. A diákokat igazán megérintette a hely szelleme, a tisztelet, az emlékezés felemelő pillanatait élhettük át. Ajándékba vittünk az érmindszenti közösségnek három nagy doboz magyar nyelvű könyvet, klasszikus irodalmat, amit a diákok és a tanárok hoztak szerető szívvel a határon túlra.

Érmindszentről Debrecen felé folytattuk utunkat. Itt a Debreceni Református Kollégium múzeumát kerestük fel, benne az iskolatörténeti kiállítást, ugyanis ebben a kollégiumban tanult többek között Ady Endre is, és olyan relikviákat találtunk itt, mint a költő leckekönyve és kéziratai. „Az ország iskolájában” volt diák: Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály, Kölcsey Ferenc, Arany János, Móricz Zsigmond. Az oratóriumhoz számos történelmi esemény fűződik, így az itt hallottak is mélyítették a diákok ismereteit. A Nagykönyvtár mindenkit elvarázsolt méltóságteljes monumentalitásával, hatszázezer kötetével. Nem véletlenül szerepel a Világ legszebb könyvtárai című kötetben. Írók, költők, tudósok relikviáiból összeállított művelődéstörténeti mini tárlatokat is láthattunk, és természetesen könyvtörténeti ritkaságokat.

Azt gondolom, hogy életre szóló élményekkel ajándékoztam meg a diákokat, és átélhettek egy felemelő irodalomtörténeti pillanatot. Köszönjük Szentendre Város Önkormányzata és a Váci Szakképzési Centrum támogatását, hogy ezáltal lehetővé tették, hogy ilyen különleges, egyedi élményekkel gazdagodhattunk. A sok-sok fáradtságot kárpótolják a csillogó szempárok, hiszen az egyik leghatásosabb módszer az élményalapú irodalomtanítás. A kulturális örökségünk újabb kincseivel ismerkedhettünk meg, a gazdag kulturális és irodalomtörténeti hagyományaink sorában. Köszönjük szépen ezt a szép napot ADY ENDRE SZÜLETÉSÉNEK 140. ÉVFORDULÓJÁN.

Páliné Szappanos Zsuzsanna
magyartanár, kulturális antropológus