Szeptember 4-5-én, pénteken és szombaton zajlott Szentendrén a 3. Nagy Sportágválasztó, amit a tavalyi nagy siker után ismét a Postás Strandon rendeztek meg.
A 28 kiállító a nagyobb városi egyesületektől a rétegsportokon át a sakkig széles kínálatot jelenített meg. Az érdeklődők összesen 44 sportággal ismerkedhettek, köztük lovas íjászattal, sárkányhajózással, különféle labdajátékokkal és táncokkal.
A sportágválasztó első napján főként intézmények, a másodikon inkább családok érkeztek a bemutatókra. A szentendrei iskolák, óvodák többségén túl Dunabogdány is képviseltette magát iskolás, óvodás érdeklődőkkel.
A Nagy Sportágválasztó ünnepi megnyitóján, pénteken Verseghi-Nagy Miklós köszöntötte a megjelenteket, majd – eleget téve az ifjú tehetség kihívásának – barátságos mérkőzést vívott a szentendrei sakkélet korosztályos magyar bajnokával, a mindössze 8 éves Zakar Ádámmal. Ádám alaposan megizzasztotta ellenfelét, ám egy szoros végjátékban Szentendre polgármestere került ki győztesként. A visszavágó egy év múlva lesz, Ádám addig is edz, október végén, a Görögországban megrendezésre kerülő világbajnokságon ő szeretné képviselni Szentendrét.
A színpadon a sportágakat bemutató egyesületek váltották egymást, a műsorvezető, ahogy tavaly is, Bíró Ádám volt, aki gondoskodott a jó hangulatról. A rendezvény mindkét nap 9-17 óráig várta a kilátogatókat, a pénteki dömping után szombaton az eső miatt kevesebben voltak, de délután a napsütéssel az érdeklődők is nagyobb számban jelentek meg.
A sportágválasztón pontgyűjtőversenyt is hirdettek. A legalább 15 sportágat kipróbálók garantáltajándékot kaptak, az eseményt záró tombolasorsoláson pedig értékes nyeremények találtak gazdára.