2025. október 10., 19:31

Szentendre öt testvérvárosának részvételével rendezték meg Wertheimben október 2. és 4. között az idei Ifjúsági Kulturális Találkozót. A magyar delegáció képviseletében Magyar Judit alpolgármester több javaslatot is megfogalmazott a hosszútávú kapcsolatok építésére a hivatalos megbeszélésen.

Szentendrén kívül a találkozón Salon de Provence, Gubbio, Huntingdon-Godmanchester és természetesen Wertheim vett részt. Amíg a diákok három kategóriában workshopokon foglalatoskodtak, addig a delegáció önkormányzati és egyesületi tagjai hivatalos megbeszélésen voltak, ahol Magyar Judit alpolgármester prezentáció keretében mutatta be Szentendre tevékenységét ezen a területen, beszélt az elkövetkező év terveiről és javaslatokat fogalmazott meg a hosszútávú kapcsolatok széleskörűbbé tételére.

A jövő évben két testvérvárosunkkal is kerek évfordulót ülünk. Gubbióval tíz éves lesz a szerződés aláírása, míg Huntingdon-Godmanchesterrel 30 éves lesz a kapcsolat.
A hivatalos megbeszélésen Magyar Judit elfogadta az angol testvérvárosok meghívását a jövő évi ünnepségre és tolmácsolta Szentendre polgármesterének meghívását Magyarországra Gubbio-nak – természetesen Szentendre is részt vesz a programokon.

A kapcsolatok más irányba mozdulását is szorgalmazta az alpolgármester. Az ifjúsági területen kívül a turizmus és a kultúra fogalmazódott meg, mint lehetséges együttműködési terület, ahol az önkormányzati intézmények operatív együttműködésére is számít a város.

A magyar delegáció a hosszútávú kapcsolatok építésére több javaslatot is megfogalmazott, amik között szerepel egy testvérvárosi kert kialakítása a Czóbel parkban, egy online szakácskönyv létrehozása a városok között, rendszeres időközönként kiránduló busz indítása a város lakóinak közreműködésével egymáshoz, testvérvárosi sarok kialakítása a Tourinform irodában, ahol elérhetőek lennének a testvérvárosainkból az őket bemutató kiadványok. Ezek mellett elindul az intézmények közötti kapcsolatfelvétel és tovább folytatódik a karácsonyi gyertyagyújtáson való testvérvárosi részvétel, idén Huntingdon-Godmanchester delegációja érkezik hozzánk.

A tanácskozás sikeresnek bizonyult, akárcsak a magyar diákok szereplése. A fiatalok három workshopon vettek részt, hip-hop tánc, graffiti és beat-boxing foglalkozásokon. Nagy sikert aratott Dömény Krisztián Junior Prima-díjas zenész, citera népzenetanár a záróvacsorán tartott előadása, amelyet két tanítványával Bohus Lizett-tel és Laczkó Eszterrel közösen tartottak. A diákok helytálltak a megmérettetésekben, barátságokat kötöttek a többi testvérváros diákjaival, így népszerűsítve Szentendrét a korosztályukban.

Szombaton a minden évben megrendezésre kerülő hagyományos Mihálynapi búcsú rendezvényen vett részt a delegáció, ahol a több ezer résztvevő előtt Markus Herrera Torrez, Wertheim polgármestere köszöntötte a testvérvárosokat.

A delegáció tagjai voltak: Magyar Judit alpolgármester, Jolanda Willemse Szentendre Nemzetközi Kapcsolatainak Egyesülete elnöke, Csigéné Várnay Judit az egyesület német referense, Kővári Orsolya protokollvezető, Dömény Krisztián, a Vujucsics Tihamér Zeneiskola kísérő tanára, Laczkó Eszter és Bohus Lizett, a zeneiskola diákjai, valamint Scholtz Fanni Júlia, Benkovits Bodza, Harang Zoé és Demeter Adrienn Lilith, a Móricz Zsigmond Gimnázium diákjai.