2010. november 25., 19:12
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 13 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Pilis-Dunakanyar Kistérség 12 települését, összesen 76 ezer főt lát el a Szentendrei Szakorvosi Rendelőintézet. A város vezetése a Pro Szentendre Kft. menedzselésével pályázatot nyújtott be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez a Közép-Magyarország Operatív Program keretében. Ezen 691 M Ft-ot nyert, ami az emelt szintű járóbeteg-ellátó központ kialakításához szükséges források alig több, mint felét biztosítja.
A hiányzó összeget Szentendre Város saját költségvetéséből pótolja. Felújítják, kétszintessé alakítják, lifttel szerelik fel a régi rendelőt és lebontják a sarokrészt (a reuma, gyógytorna, fizikoterápia területét). Ezen túl egy 1200 m2-es új épületszárny lesz a patakparton, és a két épületegységet összekötik. Ezzel lehetővé válik a szolgáltatások körének bővítése, olyan szakellátásokkal, mint a rehabilitáció, az elektrofiziológia és az allergológia. Kialakítanak egy egynapos sebészetet és egy nappali kórházat Lehetőség lesz gasztroenterológiai vizsgálatra, gyomor- és vastagbéltükrözésre. Kap a rendelő csontritkulást mérő készüléket, szájsebészeti panoráma röntgent, és komoly szájsebészeti műtőt is berendeznek. Megújul az orvosi gép- és műszerpark, és a digitális technika előnyeit kihasználva a röntgen felvételeket át tudják majd küldeni egyik rendelőből a másikba. A megújított egészségügyi központot akadálymentesítéssel építik.


A rendelőknek december elején kell kiköltözniük az épületből, ennek megszervezését, és az új helyeken az átalakítási munkálatok koordinálását a Pro Szentendre Kft. végzi: A Duna-parton a P’art házban („Fehérház” – Dunakorzó sétány 18/A, bejárat az épület Kert u., azaz Agy Tanoda felőli oldalán) lesz nov. 22-től a mozgásszervi részleg (ortopédia, reumatológia, gyógytorna, fizikoterápia) és a gyógyászati segédeszközök boltja. A Tüdőgondozó és a szájsebészet a helyén marad (a régi Egészségházban), de oda kerül mellé a sebészet (a bőrgyógyászat helyére), mivel elengedhetetlen hozzá a röntgen és az jelenleg csak ebben az épületben működik. A 11-es út mellé, az egykori Provincia Hotel (később Idősotthon) épületébe költözik minden egyéb rendel? (így az urológia, ideggyógyászat és a bőrgyógyászat is, ami eddig külön volt). Szerencsés, hogy itt nagyon jó a parkolási lehetőség. A rendelési időpontok a költözés ellenére a szokásosak maradnak. a beruházás jövő év őszére készül el.