Kolozsvár a történelmi Erdély és a kultúrák találkozásának mindenkori központja. Az elmúlt hetekben Szentendre is középpontba került ebben a csodás városban. Hollósy Simon és a nagybányaiak kiállításához kapcsolódva Szakács Imre Hollósy hommage című kiállítása is megrendezésre került. A kiállítást a művész szentendrei bázis galériájának, a Fő téri Innoart Galériának tulajdonosa, Barta E. Gyula nyitotta meg.
A helyszín két életút sajátos találkozása. Összeköti őket a két művésztelep (Nagybánya és Szentendre) az erdélyi gyökerek és az az hommage, amit Szakács Imre festett Hollósy Szénaboglyák alkotásnak inspirációja után. Az ‘hommage’ festés különös feladat. Egy festményben két alkotónak önállóan megjelenni, az inspiráció és a tisztelet érzékeltetése és az önálló alkotás születése. S ez csak néhány az emlékezetfestés kihívásai közül. A Hollósy-emlékezet a legszigorúbb kritikusok ízlésének is megfelel, így nem véletlenül lett éke a kiállításnak. A művész megvalósította az időutazást, mert úgy érezhették a jelenlévők, hogy Hollósy nem csak szellemében, hanem fizikálisan is köztük van. A kiállítás létrejöttében meghatározó szerepe volt Mile Lajos főkonzulnak.
A szentendrei festészet szellemi gyökerei Nagybányáról erednek, visszatérni abba a közegbe inspiráló lehet mindenki számára. Szakács Imre 7×7 kiállítás sorozatának sikere megnyitotta az utat más szentendrei művészek előtt is a forrás felé.
A két művésztelep és egymásra gyakorolt hatása, a nemzetközösség érzésének erősödése mellett olyan művek születésének lehet bölcsője, mint Szakács Imre Hommage á Hollósy Simon című kiállításának alkotásai.