2015. július 6., 11:39

A nagy hőségre való tekintettel a Skanzen is nyári üzemmódra kapcsolt: július és augusztus folyamán számos frissítő elemmel teszik komfortosabbá a látogatók múzeumi kalandozását: hideg nyalat, frissítő házi szörpök, hűsítő gyógyteák, virágillatú testpermet, fröccsözön, locspocs népi játékok várják a betérőket.

Vakító napsugarakban fürdőző parasztházak, tikkadtan heverő pulik, a tanya homokjában mosakodó verebek, a fák hűs árnyékába húzódó birkanyáj látványa fogadja a szentendrei Skanzenbe érkezőket, akik nagy melegben az állandó programokon felül most a régi idők frissítő technikáit is kipróbálhatják.

A Boszorkánykonyhába menta- és citromfűteával hűsíthetik magukat a látogatók, nagyanyáink konyhatitkai közül elsajátíthatják a szederszörp és a nyírfaszirup főzésének csínját-bínját, sőt arra is fény derül, hogy néz ki a fagylalt őse, a hideg nyalat, és hogy kell elkészíteni. A házak között sétálva párakapu frissíti fel a megfáradtakat, akik a Játékudvarban pedig új vizes játékokat próbálhatnak ki, a vízimalomban pedig ravasz vízmérő fejtörőket oldhatnak meg.

A szervezők azokra is gondoltak, akik a nyarat a mozgás jegyében szeretnék tölteni. Skanzen-futóbérletet váltva nyitás előtt és zárás után friss levegőn futhatnak az edzésre vágyók.

Részletek a Skanzen honlapján találhatók.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
csü 07

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
csü 07

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.