2018. október 27., 12:07

Október 27-én, egy szombati piacnapon adták át ünnepélyes keretek között a piactéri átjárónál lévő megújult hidat – és ahogy az egy hídavatáshoz illik: hordógurítással. A hordót Verseghi-Nagy Miklós polgármester és a helyi Kőhegybor képviseletében Solymosi András gurította át, utalva arra a hagyományra, hogy aki elsőként kel át egy új hídon, azt balszerencse éri, ami a hordó esetében azt jelenti, hogy csapra verik. Ez most is így történt: a jelenlévőket Kőhegyborral és pogácsával kínálták a szervezők.

A hidat október közepén cserélték újra, mivel a régi híd fa elemei olyan mértékben elöregedtek, elkorhadtak, hogy már nem volt lehetséges a javítása. Az új híd szerkezete a meglévővel nagyrészt azonos keresztmetszettel, nagyrészt vörösfenyő felhasználásával készült, és egy darabban szállították a helyszínre. A beruházás mintegy hatmillió forintos költségeit a város saját forrásból finanszírozza.

A polgármester rövid köszöntőjében meghirdette a szavazást a híd elnevezésére is, ugyanis tudomása szerint korábban nem volt a hídnak neve. A városvezetés hasonló elnevezést szeretne, mint például a szintén Bükkös-patakon átívelő Mókus hídé. A javaslatokat a sajto@szentendre.hu címre várják november 5-ig.

Az átadó után a polgármester és Gyürk Dorottya alpolgármester a piac logójával díszített vászon táskákat ajándékoztak a vásárlóknak.

« 2023. május » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
sze 31

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 31

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.