2016. október 10., 11:55

A rendőrség felhívása a haszonállattartással kapcsolatban.

Az utóbbi időben  több bejelentés érkezett a rendőrséghez a haszonállattartással kapcsolatban,  elsősorban arról, hogy több alkalommal jelennek meg a település utcáin gazdátlanul sétáló lovak és szarvasmarhák.

Szeretnénk felhívni az állattartók figyelmét  az 1998.évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről, melynek célja, hogy elősegítse az állatvilág egyedeinek védelmét, fokozza az emberek felelősségtudatát az állatokkal való kíméletes bánásmód érdekében, valamint meghatározza az állatok védelmének alapvető szabályait.

A törvény meghatároz néhány alapfogalmat.

Állattartó: az állat tulajdonosa, illetve aki az állatot vagy az állatállományt gondozza, felügyeli;
Jó gazda gondossága: az az emberi tevékenység, amely arra irányul, hogy az állat számára olyan életkörülményeket biztosítson, amely az annak fajára, fajtájára és nemére, korára jellemző fizikai, élettani, tenyésztési és etológiai sajátosságainak, egészségi állapotának megfelel.
Az állattartás általános szabályai között megtalálható, hogy az állattartó gondoskodni köteles az állat megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésének megakadályozásáról. A törvénnyel  összhangban megjelent  244/1998.(XII.31.)  Kormányrendelet az állatvédelmi bírságról.

A bírság alapösszege tizenötezer forint,  azonban a bírság összegéhez szorzók kerülnek alkalmazásra a jogsértés körülményeitől függően.

Például, amennyiben a tartás az ember egészségét, testi épségét veszélyeztette, ötszörös a szorzó,  ha az állat szökésének megakadályozásáról nem, vagy nem megfelelően gondoskodott, hatszoros szorzó kerül alkalmazásra.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
ked 05

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 05

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.