2017. december 5., 14:02
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Már javában zajlanak az adventi ünnepek, áll a városi karácsonyfa a Fő téren, tart az adventi vásár a Dumtsa utcában. Ezzel egyidőben a zsidóság is a téli ünnepére, a hanukára készülődik a zsidó naptár szerinti 5778. évben. Idén december 17-én, vasárnap délután 4 órakor tartjuk immár hagyományos hanuka-rendezvényünket a V8 uszoda földszinti rendezvénytermében. 

A hanuka történelmi eseményre emlékezik: i.e. 164-ben a zsidók, Juda Makkabi vezetésével legyőzték a hódító helléneket, és visszafoglalták a jeruzsálemi szentélyt.

Hogy az ünnep ne legyen ennyire száraz történelemóra, egy kis csoda is társul hozzá: a győztes zsidóknak a szükséges nyolc napnyi helyett csak egy napra elegendő olajuk volt a mécseshez, de ez az olaj nyolc napig világított, így nem volt akadálya a templom újraszentelésének. Ezért a hanukát, ami felszentelést jelent, nevezik a fény ünnepének is. Jelkép ez: a fény győzelme a sötétség felett.

Hanukát a zsidóság vidáman ünnepli. A gyerekeknek elmesélik az ünnep történetét, az olaj legendáját, és ők gyújtják meg a nyolc (plusz egy) karú hanukai gyertyatartó lángjait. A csodaolajra emlékezve pedig olajban sült fánkot eszünk.

Idén december 17-én, vasárnap délután 4 órakor tartjuk immár hagyományos hanuka-rendezvényünket a V8 uszoda földszinti rendezvénytermében. A hanuka-ünnepségen, szokás szerint, rabbi közreműködésével elevenítjük fel a  FÉNY ÜNNEPÉNEK hagyományait. A gyertyagyújtásnál számítunk a jelenlévőkre, különösen a gyerekekre.

Az eseményen hagyományos zsidó dallamok csendülnek fel. Ez évi előadóművészünk a méltán ismert és elismert Gerendás Péter. A kisebbeknek kézműves sarkot rendezünk be, a nagyobbak pedig hóra-táncházban mulathatnak.

Az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várunk!

 

A szervezők nevében:

Szegő András