2021. július 23., 14:56

Keservesen nyávogó hangokról érkezett lakossági bejelentés a VSZ NZrt. ügyfélszolgálatára, mely szerint a Szabadkai utcában lévő szelektív papír-hulladékgyűjtőből nyöszörgés hallatszik. A szolgáltató munkatársai azonnal cselekedtek.

A bejelentés után a szolgáltató munkatársai azonnal cselekedtek, a városi gyepmester és a rendészek segítségével a papír hulladékgyűjtőt felborították és egy zacskóban megtalálták a három, élő kismacskát. A mindössze néhány órás cicákat átadták az Árvácska Állatvédő Egyesületnek. Sztakó Edit, a menhely vezetője elmondta, hogy a kiscicáknak szerencséje volt, mert éppen van náluk egy anyamacska, aki el is fogadta mindhármukat. Jelenleg a menhely munkatársai és a dajkamacska vigyáznak rájuk, tőlük lehet majd hazavinni őket.

A rendészet értesítette a rendőrséget, így ismeretlen személlyel szemben eljárás indult. A nyomozást segíti a VSZ NZrt. hulladékszigetet figyelő kamerája, melynek felvételét a rendőrség lefoglalta.

Köszönet Jámbor Ferencnek, a Szentendrei Rendészeti Igazgatóság vezetőjének, a rendészeknek, a VSZ és a rendőrség munkatársainak az életmentően gyors intézkedésért!

Az Árvácska állatmenhely elérhetősége>>

« 2023. szeptember » loading...
h K s c p s v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
szo 30

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 30

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.
szo 30

Mozdulj, Szentendre!

szeptember 2. - szeptember 30.