Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2014.05.15. csütörtök éjfélig
Viharos szél és sokfelé nagy mennyiségű csapadék várható. Csütörtök késő délutántól, estétől a keleti, délkeleti országrészben jelentősen mérséklődni kezd a szél, másutt a légmozgás mérséklődése csak a péntekre virradó éjjel folyamán valószínű.
SZÉL: A Dunántúlon egész nap szinte mindenütt lehet számítani 70-80 km/h feletti széllökésekre, az Alpokalján, a Dunántúli-középhegység térségében és a Balaton környékén 90-100 km/h-t meghaladó lökések is lesznek. A Dunától keletre inkább csak az északkeleti megyékben várható gyakori viharos (70 km/h feletti) széllökés, errefelé néhol – főként Sátoraljaújhely környékén – szintén előfordulhat 90 km/h feletti szélroham.
CSAPADÉK: Csütörtök éjfélig a Dunántúlon, a Dél-Alföldön, és az északkeleti megyékben területi átlagban 20-30 mm-t meghaladó mennyiségű esőre van kilátás. Délután a Tiszántúlra zivatarok érkezhetnek, amelyekből kisebb körzetekben szintén előfordulhat nagyobb mennyiségű csapadék, rövid idő alatt.
ZIVATAR: Délután a Tiszántúlon fordulhat elő néhány – nem heves – zivatar.
Megjegyzés: Mediterrán ciklon alakítja időjárásunkat, emiatt az előrejelzett csapadék mennyiségében ill. területi eloszlásában és a valóság között jelentős eltérés adódhat.
Készült: 2014.05.15. 06:25 HLT Országos Meteorológiai Szolgálat


h | K | s | c | p | s | v |
---|---|---|---|---|---|---|
P’Art Mozi – filmszínházi programok
A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)
Mozdulj, Szentendre!












