2021. január 6., 13:38

Fenyőfabegyűjtést szervez a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt.: januárban, három ütemben szállítja el az ingatlanok elé kihelyezett fákat. Kérjük, a fenyőfákat legkésőbb a begyűjtés előtti pénteken tegyék ki az ingatlanok elé! Téli útviszonyok esetén az elszállítás dátuma változhat.

„A napokban megkezdődik a kidobott tűlevelűek begyűjtése a közterületekről, nagyon fontos azonban megfontolni, hogy hova helyezzük ki a feleslegessé vált karácsonyfánkat. Lényeges, hogy a fát olyan helyen hagyjuk, ahol nem akadályozzuk sem a gyalogos, sem a gépjárműforgalmat, sem a parkolást. Ne hagyjuk ott a kidobott fánkat a vízelvezető árokban, gépkocsi feljárón, az úttesten, illetve járdán sem” – tájékoztatott Jámbor Ferenc, a Szentendrei Rendészeti Igazgatóság vezetője.

I. ütem:
Időpont: 2021. január 09.
Körzet: Boldogtanya – Petyina – Tyúkosdűlő – Papsziget – Szarvashegy városrészek, valamint az Ady Endre út
Pismány (Sztaravodai út – Dunakanyar krt. – Cseresznyés út – Napos sétány által határolt terület)

II. ütem:
Időpont: 2021. január 16.
Körzet: Belváros (Dunakanyar krt. – Duna által határolt terület)
Izbég (Kovács L.u. – Füzespark – Vasvári ltp. – Sztaravodai út – Dömörkapu által határolt terület)

III. ütem:
Időpont: 2021. január 23.
Körzet: Püspökmajor lakótelep és környéke (László telep – Kovács L. u. – Dunakanyar krt. – Vasúti Villasor által határolt terület)
Pannóniatelep (Vasúti Villasor – Pannónia u. – Telep u. – Dera patak által határolt terület)

Kérjük, a fenyőfákat legkésőbb a begyűjtés előtti pénteken helyezzék ki az ingatlanok elé! A fenti napoktól eltérő időpontban kihelyezett fák elszállítása is megtörténik a szabad kapacitások függvényében. Téli útviszonyok esetén az utak járhatóságát figyelembe véve az elszállítás dátuma változhat, az esetleges változásról hírt adunk. A begyűjtött fenyőket a Fővárosi Hulladékhasznosító Műbe szállítják, ahol energetikai hasznosítás során hőt és villamosenergiát állítanak elő belőlük.

További információkért keresse fel a VSz honlapját www.vszzrt.hu vagy hívja az Ügyfélszolgálat 06-26-300-407-es telefonszámát.

Köszönjük együttműködésüket!

Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt.

A Városi Szolgáltató honlapján a 2021-es szelektív és zöldhulladék-gyűjtés időpontjai is megtalálhatók az alábbi helyen: https://www.vszzrt.hu/hulladekgazdalkodas/szelektiv-es-zoldhulladek-gyujtes-idopontjai-utca-szerinti-kereso/

« 2023. november » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
sze 29

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
sze 29

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.