2016. augusztus 10., 14:12
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Mintegy 30 milliárd forint értékű kerékpárút fejlesztésről döntött a kormány, a turisztikai szempontból legfontosabb útvonalak fejlesztését nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek minősítették. Ezek között van az Eurovelo 6 útvonal Szentendre-Budapest közötti szakasza is.

Révész Máriusz, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa elmondta: a fejlesztések koordinálása érdekében döntöttek arról is, hogy a tárcán belül külön kerékpáros főosztályt hoznak létre. A várhatóan őszre megalakuló főosztály élére a kormánybiztos Berencsi Miklóst javasolta.

A kiemelt állami fejlesztések közé sorolta Révész Máriusz a Budapest-Balaton kerékpárút fejlesztését, a Balatont a Kis-Balatonnal összekötő kerékpárút fejlesztését, a Balatoni bringakör komplex fejlesztését, a Tisza-tó körüli kerékpárút hiányzó szakaszának kiépítését, valamint az Eurovelo 6 útvonal Rajka-Dömös, Szentendre-Budapest, Dunakeszi-Budapest, Budapest-Érd-Százhalombatta szakaszainak komplex fejlesztését. A fejlesztésekhez szükséges forrásokat uniós és hazai források biztosítják, a fejlesztések többsége 2018-ra megvalósulhat – mondta.

Emlékeztetett: az elmúlt években számos kerékpárút fejlesztésről döntöttek – így közel ezer kilométernyi út épült meg 2007-2014 között uniós, és több száz kilométer hazai forrásból. A fejlesztéseket azonban nehezítette, hogy nem volt egységes az irányítás a szerteágazó területek – önkormányzatok, minisztériumok, civil szervezetek vagy hatóságok között.

Eurovelo6_fejlesztes

A kiemeltté nyilvánított beruházásoknál a közbeszerzéseket követően jövő nyáron lehet átadni a területet a kivitelezőknek. Ezért döntött a kormány arról, hogy kormánybiztos kinevezésével gyorsítják fel a fejlesztéseket, amit a tárcán belül létrejövő kerékpáros koordinációs főosztály is segíteni fog – tette hozzá.

Révész Máriusz kitért arra is, hogy az eddig megépült kerékpárutak önkormányzati fenntartása is megoldatlan volt. Előkészítés alatt van az a döntés, hogy a Magyar Közút vegye át az országos és regionális jelentőségű, vagy főutakkal párhuzamos külterületi kerékpárutak működtetését és fenntartását. A tervek véglegesítése előtt a legfontosabb kerékpáros szakmai és civil szervezetekkel – Magyar Kerékpárosok Szövetsége, Magyar Kerékpárosklub, Kerékpáros Magyarország Szövetség – is egyeztetnek. A legfontosabb célok közé sorolta a turizmust is támogató kerékpárút-fejlesztések előkészítése és végrehajtása mellett a kerékpáros szolgáltatások fejlesztését, a táblázás egységesítését.

Elmondta: 2018-ig országos turisztikai kerékpárút fejlesztési programot is kidolgoznak. Az országszerte egységes turisztikai útirányjelző táblarendszer kialakítását ősszel kezdenék el, hogy az a Bejárható Magyarország program információs rendszeréhez is illeszkedjen – tette hozzá.

(MTI; kormany.hu)