2013. január 10., 13:59

Kiválasztotta A Dal című produkció zsűrije azt a harminc dalt, amely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál február 2-án, az M1-en induló magyar előválogató show-jában – hangzott el a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az előválogatottba bejutott énekesek között van Gáspár Laci, Keresztes Ildikó, Polyák Lilla, Radics Gigi és Vastag Tamás.
Az MTVA székházában tartott sajtótájékoztatón az öttagú zsűri – Rúzsa Magdi énekes, Rakonczai Viktor zeneszerző, Walkó Csaba, a Compact Disco énekese, Rákay Philip, az M1-M2 intendánsa, valamint Csiszár Jenő rádiós és televíziós műsorvezető – tagjai által felsorolt dalok előadóit Novodomszky Éva, A Dal című dalválasztó show női műsorvezetője nevezte meg.
A harminc versenyző közé jutott még Puskás Peti,Völgyesi Gabi, Palcsó Tamás, valamint Szirtes Edina Mókus is, de megméreti magát Janicsák Veca, Brasch Bence, Kállay Saunders András, Gyurcsik Tibor, Baricz Gergő és Mohamed Fatima is. Több együttes is a harminc versenyző közé jutott: a The (hated) Tomorrow zenekar, az Egy Másik Zenekar, a Background, valamint a United és a Mrs Columbo is a fellépők között van.
Ugyancsak versenyre kel Rácz Gergő, Szabó Ádám, Bye Alex, Éliás Gyula, Fehér Zoltán, Bogi, Burai Krisztián, Rami és az Agárdi Szilvi-Pál Dénes páros, valamint a Flash Travel.
A dalok szerzői között szerepel Geszti Péter, Szente Vajk, Galambos Dorina és Pély Barna.

Forrás: MTI

 A Szentendreihirek szerkesztősége nevében gratulálunk Eszes Viktóriának és a Backgroundnak!

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
vas 14

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 14

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
vas 14

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
vas 14
vas 14

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
vas 14
vas 14
vas 14

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
vas 14
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
vas 28
vas 28