Eredics Benjámin, a Söndörgő együttes tagja Junior Príma díjat nyert. Az idei Junior Prima díjat tíz tehetséges 30 év alatti művésznek népművészet és közművelődés kategóriában adták át 2015. október 29-én Budapesten. Népzenészként díjat kapott Eredics Benjámin, Mihó Attila, Salamon Soma és Zimber Ferenc. A néptáncosok közül Maksa Henrietta és Sánta Gergő emelkedett ki a mezőnyből. A népi mesterségek hagyományőrzőit Belencsák István Béla késkészítő, Fekete Ildikó tojásfestő és Nagy Beáta bőrműves képviselik, a tizedik díjazott Aranyos Sándor muzeológus lett.
A szakmai szervezetek jelöléseiből egy héttagú zsűri választotta ki a díjazottakat. Fontos szempont volt a döntés során, hogy az alkotó tevékenységen kívül melyik jelölt fektet nagy hangsúlyt arra, hogy saját területén a fiatalokat is képezze, tudását átadva hozzájáruljon az adott hagyomány, mesterség fennmaradásához. A kiemelkedő tehetségek egy díszes emlékplakettet kaptak, valamint kétmillió forintos pénzjutalomban részesültek.
(forrás: MTI)
