2017. december 4., 15:33
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Huszonöt éves fennállását ünnepelte 2017. december 1-jén a Szent András Katolikus Általános Iskola és Óvoda. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a jeles jubileum alkalmából meglátogatta az intézményt, hogy együtt ünnepeljen az iskola közösségével.

A Péter-Pál templomban Erdő Péter bíboros celebrálta az ünnepi szentmisét. Szentbeszédében az iskola alapításának időszakát is kiemelte:

„25 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit itt, Szentendrén a Szent András Katolikus Általános Iskola. Annak idején, néhány évvel a rendszerváltás után nagy lehetőségnek éreztük, hogy visszakaphatunk iskolákat, hogy újra több katolikus intézményünk lehet. Azóta nagyot változott a világ, sok óvodában, iskolában, középiskolában, de főiskolákon és egyetemeken is meg kell dolgoznunk és meg kell imádkoznunk azért, hogy valóban katolikus szellem költözzön a falak közé. Ebben a munkában mindenkinek van feladata. Nemcsak a vezetőknek, a tanároknak, a dolgozóknak, de a szülőknek és a tanulóknak is. Ha 25 évvel ezelőtt úgy éreztük, hogy nincs elég katolikus szellemű nevelő, később örömmel láttuk, hogy mégis sok iskolánkban őszinte vallásosság és szeretet légköre alakult ki. És ez nemcsak az oktatókon múlott. Hanem ez volt az igénye sok szülőnek, ezt hozta magával otthonról sok tanuló. Ezért nézünk ma derűs várakozással és bizalommal ezekre az iskolákra.”

A mise után az ünnepi díszbe öltöztetett iskolában folytatódott a jubileumi esemény. Pabeschitzné Péter Kamilla igazgatóhelyettes az iskola történetét vetített képek kíséretében mesélte el, Bukovszkiné Csoba Zsuzsa igazgató pedig arról beszélt, hogy a Szent András iskola a város legszebb, legkeresettebb iskolája lett az elmúlt évtizedekben, ami arra kötelezi az itt dolgozókat, hogy megfeleljenek a nagy elvárásoknak. A beszédek után a gyerekek néptáncbemutatója következett. Az ünnepséghez kapcsolódóan kiállítás nyílt az iskolában a korábbi évek jeles pillanatait megörökítő fényképekből, régi újságcikkekből és a gyerekek „Mit szeretek ebben az iskolában?” kérdést megválaszoló rajzaiból.

A várost Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester képviselte az ünnepi szentmisén és az utána levő fogadáson, ahol az alpolgármester asszony és Blanckenstein György plébános elmondták, hogy a város polgárai szentként tisztelik Kucsera Ferenc mártír káplánt és kérik a bíboros urat, hogy támogassa a boldoggá avatását.