A fenntartható fejlődés globális kihívásai címen tart előadást dr. Gyulai Iván igazgató a Petőfi Kulturális és Hagyományőrző Egyesület székházában május 23-án, pénteken 18 órakor. Az előadóval folytatott beszélgetés főbb gondolatait az alábbiakban összegezzük.
Az előadásának címével kapcsolatban Jared Diamond Collapse című könyve jut eszembe, amely az egykor hatalmas civilizációk történetét írja le, és azok elbukásának okait elemzi, azt, hogy hogyan és miért buktak el ezek a társadalmak. Esetleg hasonló sors vár majd a XX. és XXI. században épített több száz méteres felhőkarcolókra is, mint a kísérteties kőszobrokra a Húsvét-szigeteken vagy a dzsungelban omladozó maya városokra?
Nyilván semmi sem örök. A kérdés, hogy valamilyen külső objektív ok vet-e végett valaminek, vagy mi okozunk megoldhatatlan nehézséget. Számos olyan példa van, amikor helyi kultúrák maguk okozták vesztüket. Ám ha valaki lokálisan tönkretette környezetét, az nem jelentette az emberi kultúra végét. Ma a hely térré tágult ki, az egész emberiség áll szemben egy bolygó méretű ökológiai hanyatlással, és messzinek tűnik, hogy időben jó bolygókra költözzünk.
Melyek ezek a kihívások? Lehet, érdemes ezeket súlyozni, vagy mindegyik egyformán fontos? Az igazi kihívás abban áll, hogy a biológiai alkalmazkodóképességünk gyengeségeit a technika segítségével pótoltuk, és hatalmas gépezetekkel vettük magunkat körül. Ezek nélkül ma már nem tudnák fennmaradni. Viszont ma már nemcsak magunkat, de ezeket a gépezeteket is el kell látni energiával. Ahogyan bonyolódik a bennünket körülvevő technikai világ, úgy nő annak az anyag- és energiaigénye is. Az evolúciós csapdát mindig a szervezetek túlzott specializációja jelentette, amely meggátolja a rugalmasságot, amikor alkalmazkodni kell a folyton változó környezethez. Az ember a környezeti rendszer elemeit alakítja át értékké, és ennek az értéknövelési (gazdasági növekedés) stratégiának rendel alá szinte mindent. Milyen következményei lehetnek a környezeti elemek eltartó képességen túli használatának?
A következmény a környezet megváltozása. Minden rendszert jellemezhetünk eltartó-képességgel és rugalmassággal. A Föld eltartó-képességét nem tudjuk meghatározni, hiszen ahogy mondtam, ma már nemcsak az embert, de az általa épített struktúrákat is fenn kell tartani. Viszont ha átlépjük ezt a nem ismert határt, akkor a rendszerre nehezedő terhelések meghaladják annak rugalmasságát. Olyan ez, amikor nagy erővel nyomunk egy gumilabdát. Egy darabig ellenáll, és ha megszűnik a rá ható erő, visszanyeri eredeti alakját. Ha viszont túl nagy ez az erő, kipukkad, és többé már nem képes az eredeti szerkezet megtartására, ezért a megszokott funkció ellátására sem. Nem kétséges, hogy az ember túlzott mértékben terhelte környezetét, képletesen szólva kipukkadt a gumilabda. Ezzel szembesülünk, amikor tapasztaljuk az éghajlat változását. Mivel megváltoztattuk a légkör összetételét, ezért annak a funkciója is változni fog. Környezetünk változása pedig azért veszélyes, mert ahhoz alkalmazkodni kell, és egyáltalán nem biztos, hogy a magunk által létrehozott változásokhoz kellő időben alkalmazkodni tudunk.
Melyek azok a hajtóerők, amelyek egyre növekvő igényeket generálnak az erőforrás kitermelésben? A hajtóerőknek, vagyis az okoknak rendszere van. A legmélyebben rejlő oka a fenntarthatatlan világnak, hogy a társadalmi értékrend ranglistáján az anyagi javak állnak az első helyen. Ennek érdekében áldozzuk fel környezetünk jó minőségét, de akár egészségünket, családi és emberi kapcsolatainkat is. Az értékrend persze meghatározza az erre felépülő intézményrendszert és a már emlegetett gépezetet, struktúrákat is. Ha az anyagi javak a legfontosabbak, akkor nap mint nap csak a GDP-ről, a gazdaság teljesítményéről hallunk. Ennek érdekében működik minden más intézmény is, mint a pénz, a jog, a politika stb.
Milyen változásokat okozhatnak a jelenlegi növekedési politikák a rendelkezésre álló erőforrások, a társadalmi szegregáció, a hulladéktermelés, az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség vonatkozásában? Azt hiszem, ez a kérdés már múlt idejű. A környezet állapotváltozásai súlyosak és visszafordíthatatlanok. Az alacsony környezeti hatékonysággal és társadalmi hasznossággal felélt javakat már nem lehet feltámasztani. Elpocsékoltuk a hagyományos olajféleségek javát, eljutottunk az olajcsúcsra, talajcsúcsra, vízcsúcsra, foszforcsúcsra, hogy csak a legismertebbeket említsem. A talaj itt, a fejlettnek mondott Európában 17-szer gyorsabban pusztul, mint megújul, de a tápelemnek a pótlásához már nem tudunk több foszfort mozgósítani a flour-apatit készletek szűkössége miatt. A globális átlaghőmérséklet közel van az egyfokos növekedéshez, akármilyen oknál fogva is emelkedik. A biológiai sokféleség hanyatlása a fajok tömeges kihalásával jellemezhető – évente 10-30 ezer faj halhat ki anélkül, hogy megismerhettük volna szerepüket az élet rendszerében. A normális evolúciós ütem 1-3 faj évente. Van e megoldás a negatív következmények elkerülésére? Mi kell a megoldáshoz és milyen új makrogazdasági modell javasolható? Az ember mindig technikai válaszokat keres a bajokra. A fenntartható fejlődés elérése azonban kevéssé technikai, sokkal inkább erkölcsi kérdés. A fenntartható fejlődés a helyes értékek és mértékek megtalálását jelenti. A helyes mérték, hogy nem nyújtózunk hosszabbra, mint ameddig a takarónk ér. A helyes érték pedig a létező értékek egyensúlya. Nem mondjuk, hogy az anyagi javak
nem fontosak, de nem lehetnek fontosabbak, mint a jó környezet, egészségünk, biztonságunk, boldogságunk, családi- és közösségi kapcsolataink. A helyes értékeket azonban nem lehet az iskolában, családban megszerezni, ha a bennünket körülvevő környezet, intézmények és struktúrák, iránymutatást adó emberek és a média csatornái a jelenlegi értékeket sugallják.
Sajátos csapdába zártuk magunkat. A jelenlegi makrogazdasági modell csak akkor működik, ha nő a fogyasztás. A fogyasztás növekedése azonban a környezeti terhek növekedésével jár, amelyeket nem növelni, hanem csökkenteni kellene. Ezért ha ragaszkodunk a gazdaság növekedéséhez, akkor az csak úgy növekedhet, ha a környezeti terhek abszolút mértékben csökkennek. Ehhez a termelés és fogyasztás anyag- és energiaigényét kell csökkenteni. Ez pedig azt igényli, hogy minden egyes új fejlesztésnek egy korábbi, kevésbé hatékonyat kellene lecserélnie, ahhoz képest, hogy ma az új fejlesztések a régiek mellé sorakoznak fel, és hiába hatékonyak, a környezeti terhelések növekedését idézik elő.
Befejezésként legyen szíves megfogalmazni, hogy mik a fő jellemzői, illetve előfeltételei egy fenntartható társadalomnak? Először is változtatni kell megközelítéseinken is. A jelenlegi analitikus világszemléletet a teljességről gondolkodó rendszerszemléletre kell cserélni. Egyensúlyt kell találni a tudás és bölcsesség között, mert bölcsesség nélkül a tudás rombol, és rombolásunkkal saját jövőnket éljük fel.
Az eddig elmondottakból következik, hogy a fenntartható társadalom mérték- és értéktartó. Ahogyan az emberi jellem fejlődése az önzéstől, az együttműködésen át a globális felelősségvállalásig terjed, úgy a ma még önző társadalmaknak is végig kell járniuk ezt a fejlődési utat. A globális problémák megoldása az emberiség összefogását, a globális felelősségvállalást igényli. Sajnos, azt hiszem, jelenleg megrekedtünk az önzés szintjén.
Dr. Kiss Zoltán
