2015. május 8., 08:29
szolgalunk_vedunk_logo1A szentendrei rendőrök őrizetbe vették azt a 38 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint besurrant egy házba.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. Zoltán 38 éves szentendrei lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2015. május 5-én 22 óra és május 6-án 6 óra közötti időben a nyitott ajtón keresztül bement egy szentendrei lakóházba, ahonnan eltulajdonított egy karórát és egy táskát. Ezt követően a helyi férfi a garázsból különféle szerszámgépeket tulajdonított el.

A szentendrei rendőrök a feljelentést követően azonnal megkezdték az adatgyűjtést és a tanúk kihallgatását, majd a Budakalászi Rendőrőrs munkatársai 2015. május 6-án 18 óra körüli időben az egyik szentendrei utcában intézkedés alá vonták M. Zoltánt. A rendőrök átvizsgálták a férfi ruházatát és a nála lévő csomagot, melynek során megtalálták az eltulajdonított karórát és a szerszámok egy részét.

A járőrök a 38 éves férfit elfogták és előállították, majd a nyomozók – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásának indítványozására. Ellene a további eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
szo 02

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
szo 02

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.