Egy Tolna megyei kis faluból indult, ahol édesanyja közel négy évtizeden át köztisztviselőként dolgozott. Gyerekként az iskola után gyakran járt be hozzá a polgármesteri hivatalba és érdeklődve figyelte a mechanikus írógépeket, az adócsekkeket, és az ott dolgozók munkáját nézve eldöntötte, ezt biztosan nem szeretné csinálni, hiszen ez nagyon unalmas dolognak tűnt számára.

Pedagógus diplomát szerzett, és ezen a területen kezdett el dolgozni, majd gyermeke születését követően a GYES alatt elvégezte az Államigazgatási Főiskolát, és ezután közigazgatási pályafutását a fővárosban ügyintézőként kezdte.

2005-ben egy Pest megyei településen megélhette azt a „csodát”, hogy egy szétváló település közül az önállóvá váló községben ő alakíthatta ki a polgármesteri hivatalt. Ekkor érezte meg, hogy a köztisztviselői, jegyzői lét milyen alkotó hivatás. A feladat sikeres megoldásában sokat segített az az ügyintézési és emberi tapasztalat, amit a köztisztviselői pályája elején szerzett. Jegyzőként rájött arra, hogy az iskolában megszerezhető lexikális tudás és a valóság milyen messze állhat egymástól, mennyi mindent kell még megtanulnia, hogy helyt álljon vezetőként, jegyzőként. Ez motiválta arra, hogy minél több tudást szerezzen meg, ezért az Államigazgatási Főiskolán három szakdiploma megszerzésével bővítette szakmai ismereteit.

Eljött azonban egy pillanat az életében, amikor nőként és anyaként választania kellett a jegyzői hivatás és az anyaság között. Ma már elmondhatja, hogy jól döntött, amikor munkahelyet váltott, hogy gyermeke iskolába lépésénél segítséget, anyai támogatást nyújtson, hiszen sikerült megszerettetnie fiával a tanulást, aki ma már negyedéves joghallgató, és elkötelezetten készül a jogi pályára.

Az emberek életében mindig vannak nagy döntések. Így volt ez az Ő életében is, amikor lehetőséget kapott arra, hogy egy fővárosi kerület aljegyzőjeként álljon helyt. Itt tanulta meg, hogy egy település nagyságától függően mennyire más és más a feladat, mennyire eltér egy község jegyzőjeként és egy több tízezres fővárosi kerület második vezetőjeként közhivatalnoknak lenni. Itt érezte meg annak a szükségességét, hogy egy ilyen kihívásnak csak akkor tud magabiztosan, megfontoltan eleget tenni, ha jogi ismereteit is elmélyíti, ezért megszerezte a jogi diplomát, majd szakdiplomát is. Ennek ellenére vallja, hogy az igazán helytállni képes közigazgatási vezető elsősorban igazgatásszervező és ezt tudja elmélyíteni jogi és egyéb ismeretekkel.

Kilencedik éve dolgozik Szentendrén, és bár sajnos nem a város lakója, de már szentendreinek érzi magát, és nagyon fontosak számára az ott élő emberek, a problémáikat sajátjának érzi és mindent elkövet, hogy segítse a város fejlődését.

2010-ben az a megtiszteltetés érte, hogy címzetes főjegyzői címet kapott, amely – úgy tartja – nem csak az ő érdeme, hanem mindazoké, akik elindították ezen a pályán, és mindig jó pillanatban hittek és bíztak benne, mellette álltak.

Ma már látja, hogy az első példaadó, aki az élete minden területén is a példaképe, az édesanyja, aki elindította ezen az úton, bár akkor még egyikük sem tudta ezt.

Csak ma tudja igazán érteni, hogy kis hivatalokban milyen áldozatkész, kiterjedt és sokrétű munkát végeznek azok az emberek, köztisztviselők, akik ha kell adó, máskor kereskedelmi, vagy egyéb ügyet intéznek, és mindig türelemmel, odaadással segítik a bürokrácia útvesztőiben járatlan embereket.

Élete másik fontos állomása az a pillanat volt, amikor alig 28 évesen egy képviselő-testület úgy ítélte meg, hogy alkalmas egy hivatal vezetésére. Úgy érzi, hogy talán méltó volt a bizalomra.

Szakmai pályafutásában mérföldkő volt a fővárosi kerületben az aljegyzői tisztség betöltése, mert itt a jegyző asszony mellett olyan vezetői szemléletet sikerült elsajátítania, amely talán örökké segíteni fogja a nehéz pillanatokban, és a hivatása mellett kitartani.

Jelenleg is ható felemelő érzés az életében az a bizalom, amely jelenlegi vezetője, kollégái részéről felé irányul.

Sosem hitte, hogy könnyű hivatalt vezetni, de szakmai pályafutása során egyre inkább érzi, mennyire nehéz feladat. Sokan kérdezhetik, hogy akkor miért érdemes ezen a pályán maradni? Az emberek hálája, a kollégák szeretete és elismerése az, ami erőt, kitartást és további bíztatást ad számára, és nem utolsó sorban a szakmai elismerés, melynek egyik megnyilvánulása, hogy a Jegyzők Országos Szövetsége a Közigazgatási Bizottság elnökének választotta.

Jegyzőként úgy érzi, hogy munkája, hivatása szolgálat. A város lakossága, a polgármester, a képviselők, és a saját kollégái irányában.

Napjainkban a jegyzői kar kissé viharvertnek érzi magát, hiszen éppen az átalakulás közepén keresi helyét, szerepét. A felkészülés időszaka zajlik egy megváltozott szerepre, amikor a jegyző elsősorban már nem hatósági ember, hanem egy menedzser szemléletű vezető, aki biztos támasza a polgármesternek és a település vezetésének. Bár azt gondolja, hogy az elmúlt évek egyre nehezedő pénzügyi körülményei között már szükség volt a menedzser-szemlélet kialakulására, hiszen segítséget kellett nyújtani minden jegyzőnek a város vezetése számára az önkormányzatok nehéz pénzügyi helyzetében talpon maradni. A több éve jegyzőként dolgozó kollégáknak most különösen fontos feladata, hogy próbáljanak példát, tapasztalatokat, átadni, hivatástudat kialakításával segíteni a fiatal kollégákat. Ez vezérelte akkor is, mikor a kistérségben létrehozta a kistérségi szakmai klubot, ahol minden jegyző kolléga számára fontos megbeszéléseken, szakmai segítséget tudnak egymás számára nyújtani. Számára külön ajándék, hogy szakvizsga oktatóként és vizsgáztatóként segítheti a közigazgatásba lépők felkészülését.

Címzetes főjegyző asszony másokhoz hasonlóan érzi, hogy a változás mindenkiben egy pici ellenállást és félelmet kelt, és sokszor tűnik úgy, mennyivel jobb lenne, ha minden a régi módon folytatódhatna tovább, hiszen azt már mindenki ismeri…….., de a világ nem ilyen. A változások segítik a fejlődést, és annak ellenére, hogy sok még a tisztázandó kérdés a mostani központi átalakulásban, hinni szeretné, hogy ha letisztulnak a feladatok és hatáskörök, akkor a jegyzők is megtalálják a helyüket az új rendszerben, és hasznos szereplőivé válhatnak annak a KÖZSZOLGÁLATNAK, ami a hivatásuk.

140 évvel ezelőtt, egy falusi nótárius írta a következőket a jegyző munkájáról, ezzel az idézettel búcsúzik, hiszen az eltelt évtizedek semmit nem koptatták meg, és véleménye szerint minden sora igaz ma is:

„Aki nem érez magában ösztönt arra, hogy a jegyzői hivatalnak szentelje magát, teljes erővel, kedvtelt kitartással és önfeláldozással működjék a község javára, az ne válassza hivatásul a jegyzői pályát, mert az olyan lágymeleg jegyző, aki napszámos munkának tekinti hivatalos teendőit, amelyek a hivatalos órával kezdődnek és végződnek, aki mielőtt belekapna valamely hivatalos cselekvénybe, mindig felszólításra vár, minden erény nélkül halad a szokott kerékvágásban, az olyan jegyző, mint jegyző kétszeresen rossz tisztviselő, szerencsétlensége önmagának, s az illető községnek egyaránt.”

[box style=”message”] A www.szentendreihirek.hu szerkesztősége ezúton szeretné megköszönni Dr. Molnár Ildikó címzetes főjegyző asszonynak a városért végzett tevékenységét, valamint azt, hogy a hivatali átalakításban és az önkormányzatok között elsőként végrehajtott, menedzsment szemléletű közigazgatási működés megteremtésében a jogszabályi környezethez való alkalmazkodást kimagasló szakmai munkájával segítette elő. [/box]

Forrás: Jegyző és közigazgatás