Dobogós a Szentendrei Sakkiskola Egyesület felnőtt csapata - www.szentendre.hu
2018. február 19., 16:33

10 éve nem látott magasságokba ért a Szentendrei Sakkiskola Egyesület „felnőtt” sakkcsapata a Pest Megyei Sakkbajnokságban – a csapat beszámolója.

A Pest Megyei Szuper csoportban február 4-én vasárnap került sor a 2017-2018. idény 4. fordulójára. Szentendre Érd városának sakkcsapatát fogadta a Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidő Központban, ahol a létesítmény konferenciatermében évek óta biztosított a lehetőség a bajnoki fordulókra.

Az elmúlt években csapatunk a folyamatos játéklehetőség miatt két Pest megyei csapatbajnokságban is szerepelt, idén viszont – némi balszerencse miatt – sajnos csak egyikben indulhattunk el. Pest megye legerősebb bajnoksága a Szuper csoport, ahol 10 táblán dől el minden fordulóban, ki legyen Pest Megye Bajnoka a adott évben. Szentendre csapata folyamatos és stabil résztvevője ennek a bajnokságnak. Az utóbbi évek újraszervezéseinek köszönhetően büszkék lehetünk rá hogy az elmúlt 3 évben, kétszer is dobogóra kerültünk (2015-ben 3. hely, 2017-ben 2. hely) és a mostani forduló előtt is 2. helyen álltunk Dunaharaszti mögött.

Csapatunkról tudni kell, hogy évek óta elsődleges célunk az utánpótlás nevelés, melynek eredménye az utóbbi pár évben gyűrűzött be úgy, hogy nem csak az évről évre egyre előkelőbb helyezéseinkre lehetünk büszkék, hanem arra is,  hogy mindezt a bajnokságban legalacsonyabb átlagéletkor mellett sikerül elérnünk, minden csapattagunknak játéklehetőséget biztosítva (jelenleg 22 fő).

A rangadónak már az eleje is jól indul számunkra, hiszen ültetés után egy óra elteltével már a 2., 6. és a 7. táblán is véget ért a küzdelem a 2,5-0,5 es eredménnyel. A második óra végén Érd csapata felzárkózott, ugyanis megszületett az első győzelmük, ám újabb egy órával később a 10., 4., 5. és 8. táblán is sikerült nyernünk. Ezek után 3. táblán némi szerencsével gyűjtöttük be az újabb egy pontot, mert a „döntetlen szagú” állásban az ellenfél játékosa „túllépte” a gondolkodási időt, ezzel veszítve!

Az első táblán a két legerősebb sakkozó küzdelme sokáig kiegyensúlyozott volt, de végül Kovács Judit rendkívül szép játszmavezetésének köszönhetően itt is begyűjtöttük az 1 pontot!

Szentendre – Érd: 8,5 – 1,5

Pontszerzőink: Kovács Judit: 1; Mirza Sólyom: 0,5; Adorján Botond: 1; Reviczki Roland: 1; Szakács Áron: 1; Matos Bálint: 1; Turóczi Balázs: 1; Demeter Levente: 1; Szalay István: 1

A negyedik forduló után Szentendre sakkcsapata helyét megerősítve 2. helyen áll 1,5 pontra megközelítve az évek óta regnáló bajnok Dunaharaszti mögött.

A bajnokság állása, játszmák.