
A várakozásra vonatkozó kormányrendelet hatályon kívül helyezése után is díjmentes lesz a parkolás a leégett SPAR áruház melletti vásárlói parkolóban. A parkoló fenntartása eddig is ráfizetéses volt, de azzal, hogy megszűnt az áruház, feltehetően kevesebben veszik igénybe, így még kevesebb bevételre lehet számítani.
Az ingyenes első óra miatt a vásárlói parkoló fenntartása költségesebb, mint amennyi bevétel származik belőle. A parkoló fenntartására – a díjfizetéshez szükséges üzemeltetés működtetésére (karbantartás, internet hozzáférés biztosítása, parkoló szalagok beszerzése stb.) – 2020. évben nettó 1 663 812 forintot kellett költeni, a nettó árbevétel pedig 474 157 Ft volt.
A SPAR áruház megszűnésével várhatóan kevesebben veszik igénybe a vásárlói parkolót, illetve kevesebb időt töltenek a parkolóban, amivel növekedne a díjfizetéses rendszer vesztesége, ezért indokolt díjmentessé tenni a parkoló használatát. Ez tette szükségessé a Parkolási rendelet (29/2018. (XII.17.)) IV. zónára vonatkozó részeinek módosítását, amiről a polgármester veszélyhelyzeti jogkörében eljárva döntött.