2014. október 21., 11:16

Az ország legszebb épületei az Év Homlokzata Pályázaton

Hetedik alkalommal választották ki az elmúlt időszak kiemelkedő épületeit az Év Homlokzata Pályázaton. A tervezők és kivitelezők számára kiírt díj célja az újonnan épült vagy felújított homlokzati megoldások értékelése és díjazása építészeti, esztétikai, műszaki és gazdaságossági szempontok alapján. Több mint kétszáz pályamű érkezett öt kategóriában (családi ház, társasház, középület, panel és műemlék), amelyeket független, szakmai zsűri bírált el. A családi ház kategória legjobbja egy szentendrei épület lett, amelynek tervezője Borbás Péter az egymillió forintos díjat, a kiírás eredményhirdető gálaestjén a Budapest Kongresszusi Központban vette át. A pályázat fő támogatója a Baumit Kft.

Szentendre történelmi városmagjának közelében, ám távol a turisták kíváncsi tekintetének célpontjától, a római katolikus temetőt körülölelő egyik szűk utcácskában búvik meg a fiatal, kisgyermekes család otthona. Olyan, mintha csupán frissen meszelték volna az utcai frontját, csak az tudja, milyen változáson ment át, aki ismerte a már-már földbe süppedő, egykor redőnyös ablakkal modernizált, jellegtelen házikót. A tulajdonosok és a tervező, Borbás Péter szándéka az volt, hogy a felújítás során egy, a szentendrei építészeti hagyományokat őrző, de ugyanakkor modern és letisztult épületet hozzanak létre. A fiatal építész számára ez a munka jelentős elismerést is hozott. Az Év Homlokzata Pályázaton, több mint száz családi ház közül az építész-szakmai zsűri az ő munkáját választotta az egymillió forintos díjra érdemesnek.

210 pályamű öt kategóriában

Hetedik alkalommal hirdették meg az Év Homlokzata Pályázatot, amely az elmúlt évtizedben ismert szakmai fórummá vált. Míg az első kiírásra ötven nevezés érkezett, addig idén öt kategóriában – családi ház, társasház, középület, panel és műemlék – 210 pályaművet adtak be. A nyerteseket építész-szakmai zsűri választotta ki, melynek tagjai voltak: Jánosi János Ybl-díjas és Pro Architectura-díjas építész; Máté Klára, a Magyar Építéstechnika főszerkesztője; Noll Tamás Ybl-díjas építész; Dr. Tari Gábor egyetemi docens (BME Rajzi és Formaismereti Tanszék, Színdinamika Szakmérnöki Műhely), Vadász Bence Ybl-díjas és Pro Architectura-díjas építész és Vidor Győző, a Magyar Építőanyagipari Szövetség elnöke. Az öt kategória legszebb homlokzatainak pályázói egy-egymillió forintos díjat vehettek át. A pályázaton kategóriánként még további díjazottakat választott ki a zsűri, akik számára a Baumit egy építész-szakmai tanulmányutat szervez Bécsbe.

A Borbás Péter építész által tervezett családi ház talán legnagyobb erényének, annak „nőtt” jellegét érzem. Úgy simul szerényen Szentendre domboldalába, úgy közvetít mai hangon új értékeket, mintha mindig is ott állt volna. Egy ház, ami belenőtt a környezetébe. Magán viseli alkotójának személyiségjegyeit, nem tagadja a kort, amelyben született, és tiszteletben tartja az épített és a természeti környezetet egyaránt. Szerényen, apró gesztusaiban, részleteiben modern, ugyanakkor telepítésével, arányrendszerével, térszervezésével dicséretes módon hagyományőrző. Ezt nevezzük jó építészetnek! – mondta Vadász Bence, Ybl-díjas, Pro Architectura-díjas építész, az Év Homlokzata Pályázat zsűrijének tagja a díj átadásakor.

Az Év Homlokzata Pályázat további nyertesei

A társasház kategória díjazottja Füzes András tervező egy Tokajban felújított lakóház homlokzatával. A panelépületek közül a zsűri egy Budapest, XV. kerületi Kőrakás parkban található épület felújítását találta a legjobbnak, melynek felújítását a Kométa Szerviz Kft., mint generálkivitelező végezte, a díjat Talabos Attila vette át. A középület kategória nyertese egy hódmezővásárhelyi múzeum új hozzáépítése érdekes vakolatstruktúrával, amellyel a kivitelező Kerámiaház Kft. pályázott, a tervező Vesmás Péter építész volt. A műemlék kategóriában a legszebb homlokzatú épületnek egy budapesti, V. kerületi Bajcsy-Zsilinszky úti irodaházat választott a zsűri. A nyertes pályázatot az ALAKart Kft. nyújtotta be.

A Baumit Kft., mint az Év Homlokzata Pályázat fő támogatója összesen egymillió forint értékben különdíjat ajánlott fel, amelyet három pályázónak ítélt oda. A különdíj nyertesei Vasvári István (Valkür 1960 Building Kft.) egy budapesti, III. kerületi panelépület felújításáért; Imre Krisztián építészmérnök egy budapesti, XI. kerületi új építésű családi házért; illetve a Fővárosi Építő Zrt., a Műegyetem egyik épületfrontjának homlokzati felújításáért.

Illy Gábornak, a Baumit ügyvezetőjének véleménye szerint az Év Homlokzata Pályázat minden alkalommal jól tükrözi, hogyan hatnak a tradicionális és a modern építészeti stílusra az innovatív építőipari termékek és minőségi kivitelezést lehetővé tevő technológiák. ─ A homlokzat épített környezetünk meghatározó és legszembetűnőbb eleme, amelyért mi, gyártók felelősséggel tartozunk. Ez ösztönözte a Baumit Kft.-t a pályázat támogatására.

A Baumitról

A Baumit az osztrák Schmid Industrie Holding tagjaként 30 országban van jelen és közel 3 ezer munkatársat foglalkoztat. A vállalat fő profilja a homlokzati hőszigetelő rendszerek, színes vakolatok, hidegburkolati ragasztók, valamint aljzatképző anyagok gyártása és forgalmazása. A Baumit első külföldi leányvállalata 1990-ben Magyarországon alakult meg, és az elmúlt években meghatározó építőanyag gyártóvá vált.

A Baumit Kft. négy gyárat üzemeltet Magyarországon: Alsózsolcán, Dorogon, Pásztón és Visontán; és jelenleg 170 munkatársat foglalkoztat. Cégközpontja Dorogon található. A magyar vállalat az elmúlt években társadalmi felelősségvállalási programjának keretében támogatta az Országos Mentőszolgálatot mentési eszközökkel és az állomások felújításához adott építőanyagokkal. A Baumit Kft. a vörösiszap katasztrófa után egyik alapítója volt az Építőipari Szolidaritási Platformnak. A vállalat 2013-ben segítséget nyújtott a dunai árvíz utáni helyreállítási munkákhoz, valamint az esztergomi kórháznak vásárolt rákdiagnosztikai eszközt.

Az Év Homlokzata Pályázat 2014 díjazottjai

Kategória/helyezés Épület Pályázó díjazott Tervező/ kivitelező

 

Családi ház

Év Homlokzata 2014-díj felújítás, Szentendre Borbás Péter Borbás Péter építész
további díjazottak új építésű családi ház, Budapest XII. Intramuros Építész Kft. Dobos Botond építész
új építésű családi ház, Vác Medgyasszay Péter Medgyasszay Péter építész
  új építésű családi ház, Budapest XII. Profiszerkezet Kft. Császár Imre építész

 

Társasház

     
Év Homlokzata 2014-díj lakóépület felújítás, Tokaj Füzes András Füzes András és Salamin Ferenc építész
további díjazottak új építésű társasház, Budapest XIII. Hajnal Építész Iroda Kft. Hajnal Zsolt és Kendelényi Péter építész
új építésű társasház, Budapest X. Munitor Hungary Kft. Plájer János építész

 

Középület

Év Homlokzata 2014-díj múzeum épületbővítés és felújítás, Hódmezővásárhely Kerámiaház Kft. Vesmás Péter építész, Kerámiaház Kft. kivitelező
iroda felújítás, Debrecen Hajzer Angelika Hajzer Angelika és Sajó Imre építész és kivitelező
 további díjazottak óvoda felújítás, Szabadszállás Katkics Tamás Katkics Tamás építész
  új építésű panzió és étterem, Tiszaújváros NYAK-ÉP Kft. Pölös István és Ilyés Marianna építész

 

Panelház

     
Év Homlokzata 2014-díj homlokzati felújítás, Budapest XV., Kőrakás park Kométa Szerviz Kft. Talabos Attila, Kométa Szerviz Kft. kivitelező
további díjazottak homlokzati felújítás, Budapest III., Lajos utca Vasvári István Vasvári István, Geszler Zsolt építész, Valkür 1960 Building Kft. kivitelező
homlokzati felújítás, Hajdúszoboszló VIRTUAL Építész Stúdió Kft Gál Károly és Tóth Krisztián László építész

 

Műemlék

Év Homlokzata 2014-díj irodaház felújítás, Budapest V. Bajcsy-Zsilinszky út ALAKart Kft. Baliga Kornél homlokzati rekonstrukció tervező
további díjazottak lakóház felújítás, Nagymaros Robogány Andrea Robogány Andrea építész
templom felújítás, Hódmezővásárhely Kerámiaház Kft. Kerámiaház Kft. kivitelező

 

Különdíjasok

Épület Pályázó díjazott Tervező/ kivitelező
panelház felújítás, Budapest III., Lajos utca Vasvári István Vasvári István és Geszler Zsolt építész, Valkür 1960 Building Kft. kivitelező
új építésű családi ház, Budapest XI. Imre Krisztián Imre Krisztián építész
műemlék felújítás, Budapest XI. Műegyetem Fővárosi Építő Zrt. Halász Attila homlokzati rekonstrukció tervező, Fővárosi Építő Zrt. építészek

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
ked 09

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 09

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
ked 09

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
ked 09
ked 09

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
ked 09
ked 09
ked 09
ked 09

Dunavirágmentés Szentendrén

augusztus 9.. 19:00 - 22:00
sze 10
csü 11

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
pén 12

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
pén 12
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26