
Egy több mint 100 éve lappangó, elveszettnek hitt Czóbel-festmény, a Ringelspiel (Körhinta) felbukkanása okozott szenzációt a BÁV novemberi műtárgy aukcióján. A véletlennek volt köszönhető, hogy egy budai lakás eladásakor a kép előkerült.
A kisméretű olajfestmény a legfranciásabb magyar festőnek tartott Czóbel Béla kevéssé ismert, korai korszakának remeke, szignója alatt a 904-es évszám látható. A napsugaras, kora őszi hangulatot árasztó, tarka színfoltokból épülő kép valószínűleg Párizsban készült, s a Luxembourg-kert egyik körhintáját ábrázolja.
A festményért a 12 milliós kikiáltási ár többszörösét, 44 millió forintot fizetett a vevő, Ernst Wastl és Korani Eleni műkereskedő házaspár az Ernst Galéria tulajdonosai, akik sajátos mecénási tevékenységük által ismertek – becses műtárgyaikat számos alkalommal kölcsönzik múzeumoknak, hogy ezáltal tegyék azokat közismertté. Így kerülhetett a Körhinta időlegesen az életművet bemutató szentendrei Czóbel Múzeumba – a jelentős korai korszak anyagát gazdagítva, amelynek alkotásai javarészt eltűntek.
1912 augusztusában a nagybányai jubiláris kiállításon láthatta utoljára a közönség a Körhintát. 2017. január 13-tól három hónapon át Szentendrén tekinthetik meg Czóbel Béla nemrég fellelt remekét.