Kis, cserepes karácsonyfaként kezdte pályafutását az a hatalmas ezüstfenyő, amely immár Szentendre főterét díszíti. A fát a városnak felajánló család azt is elárulta, az unokákkal együtt a belvárosban is meglátogatják majd az évtizedekig a kertjüket gazdagító örökzöldet.
Egy karácsonyfa története hosszú is lehet, Szentendrén több évtizedet jelképez az ezüstfenyő, amelyet szerdán díszítettek fel a Fő téren. A karácsonyfára egy emelőkosaras autót bevetve a Városi Szolgáltató és a Szentendrei Kulturális Központ munkatársai először a fényfüzéreket aggatták fel, majd színes gömbökkel is feldíszítették, a közelében lévő adventi koszorúval együtt.
A késő délutánba nyúló munka a lampionok helyét átvevő fehér hógömbök felhelyezésével végződött, így a felkapcsolódó közvilágítás fényeivel együtt a főtér is teljes, ünnepre készülő díszben ragyog szerda este óta.
A fokozatosen egyre díszesebbé váló főtéren már napközben is megálltak a turisták és az arra sétáló helyiek is a díszítést figyelni és fényképezkedni a látványossággal. Este pedig már családok is kihozták a kicsiket a fényeket és a teljes pompájába öltözött fát megcsodálni.
Szobából a kertbe, kertből a főtérre
Szentendre a szokott módon évről évre nyilvános felhívást tesz közzé, hogy felajánlásokat fogadnak a mindenki karácsonyfájának szánt fenyőkkel. Idén szeptembertől is több jelölt érkezett, amelyek közül számos szempontot mérlegelve (a fa szépségén, magasságán kívül a megközelíthetősége, szállíthatósága is fontos) a Fehér család ezüstfenyőjére esett a választás. Mint a felajánló, Fehér Tamás elárulta, a több mint 10 méter magas fenyőt cserepes karácsonyfaként vették több évtizeddel ezelőtt. Az egyszer használatos fák helyett a palántából kerti növénnyé fejlődhetett a kis fa, amit később kiültettek.
Az utcai kerítés közelébe ültetett fa szépen növekedett, idővel túlnőtte az utcán később a közelébe telepített betonoszlopot is, ami egy közvilágítási fejlesztés során került pont a ház elé. A sudár ezüstfenyőnek így mennie kellett, ezért ajánlották fel a városnak. Szentendre ilyenkor vállalja a kivágással és szállítással járó költséget, így ez alól a tulajdonos mentesül. Fehér Tamás azt is elárulta, hogy a karácsonyfából lett karácsonyfától nem búcsúznak el véglegesen, hanem a Fő téren is meglátogatják majd az unokákkal, várhatóan december elején.
(Fotó: Nógrádi László / Szentendre.hu)
















