2013. november 18., 18:12
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 10 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Concerto Program Szentendrén

A Concerto III pályázatot az ÉMI Nonprofit Kft. nyújtotta be Szentendre várossal és a Városi Szolgáltató Zrt.-vel szoros együttműködésben. A nemzetközi konzorciumban a magyar mellett egy spanyol (Vitoria) és egy norvég város (Dale) vesz részt. A három ország ebben a partnerségben arra szövetkezett, hogy a Concerto kezdeményezéseket a jelzett három városban megvalósítsa. Ennek a főbb területei a megújuló energiák nagyléptékű integrációja, öko-épületek létrehozása, polygeneráció, valamint az energiaellátás biztosítása és energia tárolása.

Az ÉMI területén átadták tavasszal az Építőipari Tudásközpontot. Most ősszel a VSZ Zrt. telephelyén elkezdődött az energiahatékonysági felújítás, valamint előkészítés alatt áll Szentendre városának beruházásaként a panelprogram, mely várhatóan jövő tavasszal indul. Az utóbbi időszakban az alábbi hírek jelentek meg a városban zajló programról:

Elkezdődött VSZ Zrt. központi épületének energiahatékonysági felújítása

Két alkalommal tárgyaltak a testületi ülésen a Concerto Programról


A VSZ ZRT. székházának energiahatékonysági felújítása

[fbphotos id=657142964319922]

Energiahatékonyság megvalósítása Európa szerte

emi-logoAz ÉMI Nonprofit Kft. 2013. november 21-én Energiahatékonyság megvalósítása Európa szerte című kreditpontos konferenciájára várja az érdeklődőket az ÉMI Építőipari Tudásközpontba (2000 Szentendre, Dózsa György út 26.).

A konferencia céljai, hogy:

• elősegítsük az energia-hatékony, fenntartható projektek megvalósulását, ill. rávilágítsunk a későbbi értékelési/ monitoring munkák fontosságára,
• információt adjunk a hazai PIME’S projektről,
• jó példaként mutassuk be más CONCERTO projektek tapasztalatait.

Az előadások részletes ismertetőjét itt olvashatja: www.emi.hu/pimes-konferencia-2013
A konferencia kreditpontos: MÉK, MMK akkreditáció folyamatban

Előzetes regisztrációját a www.emi.hu/pimes-konferencia-2013 linkre kattintva adhatja le november 15-ig. Jelentkezése a részvételi díj befizetésével válik véglegessé.

A rendezvényen való részvétel díja:
November 11-ig történő jelentkezés esetén 25 € (7 375 Ft+ÁFA = 9366 Ft)
November 11 után történő jelentkezés esetén 35 € (10 325 Ft+ÁFA = 13 113 Ft)

Egyetemi hallgatók és oktatók, önkormányzatok és nonprofit szervezetek, valamint nyugdíjasok 50 %-os kedvezménnyel jelentkezhetnek:
Nov. 11-ig 12,5 € (3 687 Ft+ÁFA)
Nov. 11 után 17,5 € (5163 Ft+ÁFA)

Számítunk megtisztelő jelenlétére!

KONFERENCIA MEGHÍVÓ