2015. május 14., 15:13

Élénk érdeklődés övezte a májusban véget ért Párbeszéd Szentendréért konzultációsorozatot. A tíz héten átívelő fórumsorozat során tíz egyéni választókerületet keresett fel a városvezetés, hogy ismertesse a januári városi kérdőíves felmérés eredményét és az ennek alapján készülő városstratégiát a szentendreiekkel közösen alakítsák ki. Verseghi-Nagy Miklós polgármestert arról kérdeztük, beváltotta-e előzetes várakozásait a társadalmi egyeztetés.

Az új városstratégia megalkotásához a helyiek bevonását ígérték. Ehhez előbb kérdőívek segítségével, majd személyes konzultációkon kérték a lakosság véleményét. Mi a legfontosabb tanulsága a Párbeszéd Szentendréért elnevezésű konzultációsorozatnak?

2-Dumtsával1A szentendreieknek fontos, hogy hallassák a hangjukat. Ez már a kérdőíves felmérésből is kiderült, a személyes találkozók tapasztalatai pedig csak megerősítettek ebben. Sokan és aktívan szerepeltek a fórumokon. Néhol parázs vita folyt, ahol a lakók nem kímélték az önkormányzatot, többször pedig egymás között is heves vitát folytattak. Ugyanakkor fontos azt is elmondani, hogy mindig arra törekedtünk, hogy a valós problémákról váltsunk szót és közösen keressük a legjobb megoldásokat. A konzultációk eredményét nem az asztalfióknak szántuk, hanem Szentendre jövőjét meghatározó városstratégiánk alapjául.

Tíz választókerület tízféle probléma- és kívánsághalmaz. Hogyan lehet ebből egy egységes jövőképet felvázolni?

Ahogyan a várost is eltérő jellegzetességű részei alkotják, teszik kerek egésszé. A mögöttünk álló, kétségtelenül munkás tíz hétben képviselőtársaimmal és a városrészek lakóival azokat a területeket vettük sorra, melyek egy-egy szűkebb közösség számára a legfontosabbak.

Ennek a módszernek a legkézzelfoghatóbb hozadéka, hogy az íróasztalok mögött megfogalmazott elvont célok helyett valós problémák kerülnek terítékre, és azokra közösen keressük meg a legjobb megoldást.

Az emberekkel folytatott élő párbeszéd során világossá vált az is, melyek a legsürgetőbb kérdések, és mi az, amit közép- és hosszabb távú terveinkbe építhetünk be.

Hogy fest a konzultációsorozaton Szentendréről kirajzolódó kép? Melyek a legfontosabb megoldandó feladatok?

A szentendreiek jogos igénye, hogy egy olyan városban szeretnének élni, ahol rend van. A szentendrei lakosok túlnyomó többsége azt várja a városvezetéstől, hogy rendet tartson a településen és a helyi rendeleteknek határozottan érvényt szerezzen. Meghallottuk az igényt, és hamarosan elkészítjük Szentendre új „házirendjét.” Ez a kissé talán riasztó megnevezés egyébként a követendő közösségi normák betartatását takarja, amire komoly igény mutatkozott a konzultáció során.

Lényegi eleme a konzultációnak és így a jövőről való gondolkodásunknak is az épített környezet állapota. E tekintetben Szentendre jelentős lemaradást könyvelhet el. Csak a belterületi utakból több mint 100 kilométernyi várja, hogy szilárd burkolatot kapjon, sok helyen a meglévő utakat kellene felújítani, máshol a járda járhatatlan, több városrészben a csapadékvíz elvezetés jelent komoly gondot.

A város összköltségvetése jelenleg hatmilliárd forint, a fejlesztési igények és a célra fordítható összeg tehát elég távol áll egymástól.

A jelenlegi költségvetésben mintegy 500 millió áll rendelkezésre városfejlesztési célokra, a terveim szerint ezt évente százmillióval növelnénk. Tehát, ha egyszerre nem is valósulhatnak meg a célok, de felelős költségvetéssel, józan tervezés mellett egyre többet fordíthatunk fejlesztésekre. A célom, hogy a ciklus végére a jelenlegi 500 milliós fejlesztési büdzsét a duplájára emeljem.

Összegezve mit adott a városnak és a városvezetésnek a konzultációsorozat?

A Párbeszéd Szentendréért valóban elindított egy a szó legnemesebb értelmében vett párbeszédet a helyiek és a település választott vezetői között. Az emberek megértették, hogy valóban kíváncsiak vagyunk a véleményükre, mert teret és időt kaptak annak kifejtésére. Számunkra pedig új szempontokat és hangsúlyokat adott a tízhetes városrészi konzultációsorozat, melyekkel meglévő elképzeléseinket hangolhatjuk át. A találkozókon elhangzott javaslatokat felhasználva hamarosan elkészül Szentendre fejlesztési stratégiája, mely az épített környezet fejlesztése, az ügyfélközpontúság javítása és a közösség erősítése hármas pilléren nyugszik, és amelyet mindannyian magunkénak érezhetünk.

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
pén 19

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 19

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
pén 19

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
pén 19
pén 19

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
pén 19
pén 19
pén 19

Szerb búcsú

augusztus 19.. 10:00 - 22:00
pén 19

Pörkölt Projekt koncert

augusztus 19.. 20:00 - 21:00
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26
pén 26
vas 28
vas 28