2021. október 13., 15:37

Több millió forintot érő, Árpád-kori ezüstpénzzel gyarapodott a Ferenczy Múzeumi Centrum Numizmatikai Gyűjteménye.

A Közösségi Régészeti Egyesület tagjai, Deák Ferencz alelnök és Tóth Andor alapító tag, 2021. szeptember 13-án, a csömöri régészeti lelőhely környezetében találtak rá a kiváló állapotban lévő érmére.

Mi lehetett az ezüstpénz üzenete? Látjuk, hogy a királyt harci öltözetben és karddal ábrázolják, illetve hogy a hátlapra két egymásnak feszülő, egy lábon álló farkas alakja került. A késő Árpád-kori denár mondanivalója kiváltképp beleillik abba a történeti környezetbe, amikor is IV. Béla (1235–1270) és fia István, mint ifjabb király (1262–1270) (iunior rex Hungariae) között elmérgesedett a viszony. IV. Béla első támadását a 1264-es év utolsó napjaiban indította az ifjabb király ellen. A történet kicsúcsosodása a kettejük közt, Isaszeg (Pest megye) mellett, 1265-ben lezajlott csata, ahol István ifjabb király, a keleti országrész uralkodója legyőzte apját. Ugyanez év tavaszán a két király békét kötött, így további összecsapásra már nem került sor. Tehát, míg az előlap a király harci készültségéről tudósít, addig a hátlap a két uralkodó között elmérgesedett családi viszonyt szimbolizálhatja.

Októbertől az újabb, értékes lelet is megtekinthető a Kincskeresés, kaland, tudomány. Közösségi régészeti projektek Pest megyében című kiállításon, a Ferenczy Múzeumban (Kossuth Lajos u. 5.). A kiállítás 2022. január 31-ig, csütörtöktől vasárnapig, 10:00-18:00 óra között látogatható. Részleteket a LINKRE KATTINTVA tudhat meg.

A kiállítás katalógusa: MEGTEKINTHETŐ ITT.

 

Kiemelt kép: István ifjabb király (1262–1270), denár, 1264–1265 (FMC Numizmatikai gyűjtemény, leltári száma: 2021.2.3.1.)

« 2021. október » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
vas 17

Kovács Margit, a Duna királynője

2019. 04. 06. - 2029. 12. 31.
pén 22

KARINTHY FERENC:DUNAKANYAR

október 22.. 18:00 - 19:30
pén 22
pén 29

Slow Village // Barlang, Szentendre

október 29.. 20:00 - 22:00