2013. június 14., 13:38
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 13 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A Rotary Club Szentendre pályázati felhívására huszonegy Szentendrén tanuló, középiskolás diák pályázata érkezett be.  A zsűri gondos válogatás és a legjobbak személyes meghallgatása után Németh Bendegúz pályázatát ítélte a legjobbnak, aki a Móricz Zsigmond Gimnázium diákja.

A szerény fiú évek óta nagy elhivatottsággal gitározik, naponta három órát gyakorol a tanulás mellett, hétvégenként pedig akár 5-6 órán át is „gyötri  a húrokat”. Rendszeresen szerepel különböző megmérettetéseken, legutóbb a Pilis-Dunakanyar Gitárfesztiválon, illetve a Jónás Tamás Gitárversenyen vett részt. Idén márciusban fellépett a Nemjuci zenekar születésnapi koncertjén, az A38 hajó színpadán. Bendegúz együttese volt az előzenekar a partyn, ahová  Németh Juci énekesnő pályázatának nyerteseiként kaptak felkérést. A Budakalászi Zeneiskola növendékeiből alakult Holdpont (Kincses Dániel – trombita, Kerekes Pál – zongora, Németh Bendegúz – gitár, Szikora Balázs – dob, Szikora Zoltán – basszus, Mirtse Korinna – ének) azonnal levette lábáról a közönséget.
Bendegúz nemcsak kivételes zenei tehetségével, de személyiségével, szorgalmával, eltökéltségével is meggyőzte a Rotary Club zsűrijét. A „Szentendrei Rotary Tanulmányi Ösztöndíj” 100 000 forint jutalommal jár a rangos elismerésen kívül, így Bendegúz a díjat további zenei tanulmányaira fordítja majd. Az ünnepélyes díjátadót május utolsó napján a Dunaparti Művelődési Ház Barlangjában rendezték, ahol az ösztöndíjat Karácsony János „James”, az LGT gitáros-énekes-szerzője adta át korábbi tanítványának.   A díjátadón Mészáros Károly, a klub elnöke és Albert István, az ösztöndíj-program kitalálója és fő szervezője külön kiemelte a diákokat delegáló-támogató tanárok munkáját. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium diákjai voltak a versenyben a legakítvabbak, s ez nemcsak nekik köszönhető, de tanáraik áldozatos munkájának is. Az ünnepségen oklevéllel jutalmazták a Rákóczi gimnázium tanárát, Fühlné Szabó Esztert.