Két ütemben, a környékbeliekkel közösen megalkotott koncepció szellemében szépült meg a Sztaravodai út mentén lévő kis park. A 2018 ősszel elkezdett újjáépítés idén július második felében folytatódott, a kivitelezési munkálatok augusztus közepén fejeződtek be.
A Sztaravodai úti park átalakítására 2017 őszén hirdette meg az önkormányzat a közösségi tervezést, hogy a lakosok igényeinek megfelelően történjen a körülbelül 1000 négyzetméteres terület felújítása. A fejlesztés első ütemében megépültek a járdák, padokat helyeztek ki, játszó- és sporteszközöket telepítettek gumiburkolattal, gyerekeknek mezítlábas ösvényt hoztak létre, növényágyásokat alakítottak ki öntözőrendszer kiépítésével, illetve kihelyeztek két napelemes kandelábert. A második ütemben a fejlesztés kerékpártároló felállításával, két körasztal és padok, valamint ivókút telepítésével folytatódott, illetve elhelyeztek még két új hulladéktárolót. Bővítették az öntözőrendszert, újabb növényeket telepítettek és füvesítettek. A projektet a város saját forrásból finanszírozta, a felelős kivitelező a Kerekerdő Kertépítő Kft.
ÜNNEPÉLYES ÁTADÓ
A park ünnepélyes átadására szeptember 6-án, pénteken 17 órakor
kerül sor, melyre szeretettel várják a környékbeli lakosokat és minden érdeklődőt
A parkot Verseghi-Nagy Miklós polgármester adja át