2015. május 29., 17:31

Barcsay Jenő születésének 115. évfordulója évében a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány és a Kónya házaspár több kiállítás és rendezvény szervezését támogatja a határon belül és túl is. A Ferenczy Múzeummal karöltve az évente megrendezett Barcsay-díj kiosztás mellett sor került az elmúlt 25 év Barcsay-díjazottjainak kiállítására a Ferenczy Múzeumban, amelyről egy katalógus is készült.

A májusban két jelentős kiállítást rendeztek a „Mester” műveiből: 12-én Temesváron és május 17-én Hódmezővásárhelyen. Temesváron a Bánáti Napok ünnepségsorozat keretében mutatták be a Barcsay mester és tanítványai című kiállítást a Szépművészeti Múzeumban Szász Enikő, a Temesvári Magyar Nőszövetség elnök rendezésében.

A Hódmezővásárhelyi Tornyai Múzeum a KogArt Galériával közösen korszakokra bontott, összefoglaló jellegű kiállítást rendezett, melyet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója nyitottak meg.

A Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány, a Ferenczy Múzeum és Szentendre Város Önkormányzata több éve fáradozik azon, hogy a mester hírnevét öregbítse, hogy Barcsay Jenő neve evidenciaként legyen jelen Szentendrén, Magyarországon, és a határokon túli magyarság köreiben is.

20150528_barcsay_kiállítás

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
pén 08

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 08

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.