2022. február 25., 16:36
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 2 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.
Balesetveszélyes, elöregedett fákat vágnak ki a város több pontján március első hetében. A főkertész tájékoztatása szerint a 30-50 éves, 70 %-ban elkorhadt, kiszáradt, puha szövetű fák kivágása elkerülhetetlen. Helyettük tavasszal új, kemény faszövetű, 100-150 év élettartamú hárs, kőris, galagonya és platánfákat ültetnek városszerte.
A 24 eltávolítandó fa kivágását kiszáradás, korhadás, megdőlés illetve a környezetükben lévő ingatlanokra dőlés veszélye indokolja. Az utóbbi idők rendkívül szokatlan, viharos időjárása megtépázta az egyébként is idős, veszélyes állapotú fákat. A tavasszal várható böjti szelek károkozását megelőzendő, február utolsó és március első napján eltávolítják a kijelölt fákat. A kivágandó fák nagy része magoncról nőtt, puha szövetű, rövid élettartamú nyár-, fenyő-, és fűzfa, melyek nem tervezett telepítéssel, hanem maguktól nőttek a helyükön.
Hazai Attila főkertész emlékeztetett, hogy a város cserjésítési programjának keretén belül idén hatszáz cserjét ültetnek el városszerte, ezen kívül a Bükkös Egyesülettel karöltve legalább harminc fát telepítenek a Bükkös patak mentén. Civil kezdeményezéssel és felajánlással további tizenöt fa ültetését tervezik idén tavasszal a város több pontján.
Április 22-én, a Föld napja alkalmával, szintén civil közreműködéssel még több fa-, bokor- és évelő telepítését tervezik.
A fakivágási munkálatok ideje alatt átmenetileg, néhol a forgalom korlátozására kell számítani.

Kivágandó fák helye:

  • Kálvária és Boromisza Tibor u. kereszteződésénél 1 db fenyő
  • Papsziget 1 db nyárfa
  • Széchenyi tér 8. 1 db nyárfa
  • Széchenyi tér 7. (játszótér) 2 db nyárfa
  • Ady Endre és Sziget utca 1 db kőris
  • Kanonok u. és Bükkös part kereszteződése 1 db fűz
  • Nádas u. 8. 2 db éger
  • Kőzúzó köz és utca 3 db nyárfa
  • 11-es út (Castrum center) 1 db juhar
  • Fehérvíz u. 4. 1 db juhar
  • Álmos u. 1. 1 db hárs
  • Radnóti utca 4. 1 db fenyő
  • Deli Antal u. 67. 1 db császárfa
  • Vajda Múzeum 1 db diófa
  • Gyermekorvosi rendelő 1 db juhar
  • Károly u. 16. 2 db nyárfa
  • Barcsay iskola sportpálya mellett 2 db diófa
  • Széchenyi tér 32. 1 db kőris
Borítóképünkön a Kőzúzó utcai elöregedett nyárfa, a fotógalériában a Vajda múzeumi diófa és a Fehérvíz utcai megdőlt juhar látható.