2016. május 2., 15:28
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Hetek óta tervezgette idei NB III-as szereplésük megkoronázását az Eurokapu SE, de egészen az április 23-ai utolsó fordulóig nem lehettek biztosak a dolgukban. Csapatuk az Európa Bajnok Kriston Zsolttal felálló Újhartyánt fogadta. Egy döntetlen már elegendő lett volna, és az eddigi formájuk alapján erre jó esély is volt, de reménykedtek, hogy győzelemmel, azaz veretlenül tudják befejezni a 2015/2016-os bajnokságot. A szép számban kilátogató szurkolóknak is köszönhető, hogy még a vártnál is nagyobb lehetett az örömük.

„Csapatunk, a tabella első helyezettjeként várta a második helyezett Újhartyánt. Az Eurokapu SE Szentendre eddig veretlenül állt, Újhartyán ugyan begyűjtött már egy vereséget, de így is fej-fej mellett haladtunk. Szombaton véget ért a versenyfutás. Egyszerű volt a kérdés: aki nyer, az a bajnok. Hatalmas küzdelemben ez nekünk sikerült! A végeredmény: Eurokapu SE Szentendre-Újhartyán 11-7. Óriási siker ez nekünk a tavalyi 8. hely után! Bár a mezőny tavaly óta sokat változott, de szinte változatlan csapattal sikerült megszerezni a bajnoki címet. A győzelem értékét növeli, hogy 7 év után ismét az NBII-ben szerepelhet csapatunk.

Nagy köszönet illeti meg csapatunk szurkolóit is, számos barátunk ellátogatott a mérkőzésre!

Csapattagjaink: Bozsik József (1973), Fodor István (1984), Fodor Zoltán (1980), Kecskés József (1967), Kuts Nándor (1970), Nagy Róbert (1972)

Sikerünk értékét növeli, hogy a csapatunkban csupa helybeli, azaz szentendrei és környékbeli, egytől-egyig saját nevelésű játékosaink versenyezték végig a 2015/2016-os idényt.
Jövőre irány az NB.II., ami nagy kihívás lesz, a bennmaradás is óriási siker lenne. Ahogy az idén számos alkalommal, úgy ezúttal is a Surányi Cukrászdában zártuk a szombati programot, köszönhetően támogatónk nagylelkűségének, ezúttal is pótolni tudtuk az elvesztett kalóriákat :)” – írja az egyesület honlapja.

Néhány vélemény a győzelemhez kapcsolódva:

  • Bori Sándor, az egyesület egyik alapítója, motorja: „Gratulálok a bajnokcsapatnak! Nem fizetett játékosokkal, nem bundázással, hanem szorgalmas munkával, összetartással, az adódó nehézségeket átvészelve szereztétek meg a bajnoki címet! Szerintem történelmet írtatok Egyesületünk életében! HAJRÁ SZENTENDRE!”
  • Tamási István, az ellenfél egyik legjobb játékosa: „Gratulálok, megérdemeltétek!”
  • Mészáros Tamás – Váci reménység: „Én is gratulálok, rátok fér egy kis siker, és valóban a csapat rég azonos.Sok sikert az NB2 ben, új világ lesz, sokat kell edzenetek.”
  • Varga Tibor, Szentendre által kitüntetett játékosuk: „Gratulálok, szép volt fiúk! Nagyon szép történelmet írtok!”
  • További gratulációk Facebook oldalaikonbajnokcsapat erdokertes_stigamini_160417-18
  • bajnokcsapat