2018. január 24., 16:46
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Idén már harmadik alkalommal vendégelte meg városunk egyházi vezetőit Verseghi-Nagy Miklós polgármester a Városházán. 

Január 18-án a polgármesteri irodában fogadta Verseghi-Nagy Miklós a városunkban lévő egyházi felekezetek vezetőit: Blanckenstein György katolikus plébánost, Bécser Róbertet, a Ferences Gimnázium igazgatóját, dr. Harmathy András református lelkészt, Horváth-Hegyi Olivér evangélikus lelkészt, Dani Zsoltot, a baptista egyház vezetőjét és dr. Mosolygó Péter görög katolikus lelkészt.

A jó hangulatú, kötetlen reggelin szóba került a tavaly nagy érdeklődés mellett megrendezett programsorozat a reformáció születésének 500. évfordulója alkalmából, illetve természetesen az idei tervekről is szó esett. A felekezetek képviselői megköszönték a városvezetés támogatását és minden résztvevő egyetértett abban, hogy a város vezetése és a felekezetek közötti párbeszéd jó kezdeményezés, a kapcsolatok erősítése minden fél számára hasznos, és további lehetőségeket tartogat az együttműködéshez a város érdekében.