2015. április 18., 12:15

20150410_pad_pasztorutca (10)Városunk az ország egyik legkedveltebb turisztikai célpontja, az idelátogatók mégis csak egy-két órát töltenek itt, tehát nem járulnak hozzá jelentősen a város gazdasági fellendüléséhez. A városvezetés célja ennek megváltoztatása, a látogatottság és az itt eltöltött idő növelése. Ennek érdekében a Duna-korzó központi részén az alábbi változások lesznek a képviselő-testület április 16-i döntése értelmében:

 

  • a Péter Pál utca és a Lázár cár tér közötti szakaszon tiltva lesz a parkolás, illetve kerékpár- és gyalogos sávot jelölnek ki
  • a Lázár cár tértől a Rév utca felé parkolóhelyeket festenek fel halszálkás elrendezésben.
  • irányító táblát helyeznek el a 11-es úton, a Dunakanyar krt. elején és végén a 3 nagyparkoló jelölésével (Paprikabíró, Bolgár utcai és Teátrum)

A korzón a jelenlegi egyirányú közlekedési rend megmarad, de felfestéssel és fizikai akadályok felállításával kétirányú kerékpáros közlekedési sáv és a 3 méter széles gyalogos sáv lesz kialakítva, ahol a babakocsik is biztonságban elférnek. A gyalogos- és közlekedő sávot 20 virágláda választja el egymástól. A kavicssétány felöli oldalra mobil kerékpártárolót és virágládát helyeznek ki.

A Lázár cár tér és a Napórás ház között a parkolóhelyek halszálkás elrendezésűek lesznek, az egyirányú közlekedést útburkolati felfestéssel jelzik. Jelenleg ezen a szakaszon mindkét oldalon engedélyezett a parkolás, 58 parkolóhely van. A tervezett halszálkás megoldással a város felöli oldalon 40 parkolóhely alakítható ki.

A funkcióváltással összességében 53 parkolóhely szűnik meg. A megszűnő parkolóhelyek pótlására készül a Dunakorzó déli bejáratánál készülő Bolgár utcai nagyparkoló. A felszabaduló helyeket az érintett étterem-tulajdonosok „belakhatják”, például asztalokat, napernyőt telepíthetnek, illetve programokat szervezhetnek, hogy még vidámabb, pezsgőbb legyen a korzó. A kitelepülési lehetőségeket idén térítésmentesen vehetik igénybe az éttermek a június 1. és október 31. közötti időszakban.

A korzó átalakítására, és ezzel összefüggésben a közlekedési jelzőtáblák, felfestések, az utcabútorok kihelyezésére 5 millió Ft-ot szavazott meg a képviselő-testület. A változtatások egyelőre kísérleti jellegűek, céljuk a korzó turisztikai vonzerejének növelése.

 

« 2023. szeptember » loading...
h K s c p s v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
ked 26

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 26

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.
ked 26

Mozdulj, Szentendre!

szeptember 2. - szeptember 30.