2021. augusztus 31., 20:16

Augusztus 30-án ünnepélyes keretek között átadták a Szentendrei Református Óvoda új szárnyát. Ezzel az óvodai férőhelyek száma huszonnéggyel növekedett. Két olyan csoportszobával és ezek kiszolgáló helyiségeivel bővült az intézmény, amelyek gyógypedagógiai nevelési igényű gyermekek befogadását teszik lehetővé. Ezzel a Református Óvoda – kevés gyermekintézmény által vállalt –, nagyon fontos szolgálatot valósít meg: a sajátos nevelési igényű gyermekek együttnevelését, integrált nevelést.

Az óvoda bővítésére a Református Egyház Országos Óvoda Programjának keretében került sor, a program megvalósításához 35 milliárd forint vissza nem terítendő támogatást biztosított a kormány, a szentendrei óvoda 300 millió forintos támogatásban részesült. A két új csoportszobán kívül, az óvoda udvara is bővült, az Őrtorony utca felé eső új területtel.

Az ünnepélyes megnyitó Dobrik-Lupták Sára óvodavezető köszöntése után óvodások szavalatával, illetve énekével kezdődött, majd a hálaadó istentisztelet után Balog Zoltán református püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke igei köszöntése következett. A püspök egyebek mellett arról beszélt, hogy a református óvoda a jó pedagógiai program és nevelés mellett az Isten szeretetéről való bizonyságtételt tudja adni.

– Az oktatás és a nevelés befektetés a nemzet jövőjébe – hangsúlyozta beszédében  Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára. A kormány elkötelezett a családok támogatásában, ennek érdekében indította el az országos óvodaprogramot, amelynek köszönhetően új óvodák épülhetnek, a meglévőket bővíthetik, felújíthatják. A Református Óvoda bővítését az egyház, az állam és az önkormányzat összefogásának nevezte.

Fülöp Zsolt polgármester arra emlékeztetett, hogy Szentendrén az egyházak és az önkormányzat között mindig jó volt a kapcsolat, a felekezetek működése a város számára mindig fontos volt. Majd az óvoda integrált nevelési céljait méltatva elmondta, hogy az a szolgálat, amelyet a református gyülekezet és az óvoda felvállalt, nemcsak az itt élők számára fontos, hanem a környék településein élők számára is.

Harmathy András a szentendrei gyülekezet lelkipásztora kitért arra, hogyan született meg az óvoda bővítésének ötlete, hogyan jutott a gyülekezet arra, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekeknek is közösségre, közösségi nevelésre van szükségük. Ennek kapcsán a gyülekezet, a közösség erejéről, az összefogásról beszélt.

Dobrik-Lupták Sára óvodavezető beszédében kiemelte: ritkán fordul elő, hogy az óvodai csoportok mellett gyógypedagógiai csoportok is működnek egy intézményben. A Református Óvoda befogadja azokat a sajátos nevelési igényű gyerekeket, akiknek nem jut hely, vagy nem olyan helyre kerülnek, mint amilyenre szükségük lenne. Az óvodavezető az együttnevelés, az integrált nevelés előnyei mellett hangsúlyozta, hogy az intézmény a gyerekek számára olyan gyülekezeti hátteret is biztosít, amely lehetővé teszi számukra, hogy megtapasztalják a befogadó közösség megtartó erejét.

 

Fotó: Bácsi Róbert

 

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
ked 09

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 09

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
ked 09

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
ked 09
ked 09

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
ked 09
ked 09
ked 09
ked 09

Dunavirágmentés Szentendrén

augusztus 9.. 19:00 - 22:00
sze 10
csü 11

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
pén 12

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
pén 12
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26