2023. október 4., 14:14

Pachelbel, Haydn, Dvořák, Schubert műveiből, illetve filmzenei darabokból álló műsorral ad ingyenes koncertet az Alföld Quartet vonósnégyes a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban október 15-én, 18:30 órai kezdettel.

Az Alföld Quartet 2012 novemberében alakult azzal a céllal, hogy a rendkívül gazdag, ám méltatlanul háttérbe szoruló kamarazenei irodalom remekeit mind szélesebb körben szólaltassák meg a Dél-Alföldi régió és távolabbi országrészek hangversenytermeiben, templomaiban, művelődési központjaiban.

A vonósnégyes fennállásának elmúlt éveit az együttes elkötelezett muzsikusainak hitvallása határozta meg: igényesség, profizmus, szakmai alázat, és érzékenység a közönség zenei, lelki nyitottságára. Az így folyó munka a zenetörténet fontos korszakait felölelő repertoárt, a világi és egyházi stílusokban, műfajokban való otthonosságot, sőt az igényes szórakoztató muzsika előadását is magával hozta. Mindeközben a vonósnégyes a Dél-Alföldi régió egyik meghatározó zenei együttesévé nőtte ki magát. A klasszikus felálláson kívül a kreativitás és a színes programokra való törekvés énekegyüttessel, hangszeres szólistákkal, színművészekkel együtt megvalósított produkciókat is hozott.

Az együttes 2017-ben magyar zeneművészet kategóriában elnyerte a Békés Megyei Prima Díjat. Céljuk változatos zenei anyagokból összeállított, magas színvonalú produkciók színpadra állítása olyan rendezvényeken, mint Tavaszi Fesztivál, zene világnapi hangversenyek, magyar kultúra napi koncertek, templomi/egyházzenei alkalmak, önkormányzati, városi, színházi rendezvények.

A vonósnégyes tagjai: Ördög Ágnes, Szomorné Budai Mariann – hegedű, Jankó Zita – brácsa, Szomor István – cselló

Az Alföld Quartet egyesületi formában működő civil szervezet.

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
pén 01

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
pén 01

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.