2016. december 12., 18:08

Különlegesen szép időben, számtalan rendezvénnyel várta a szentendreieket és az idelátogatókat a harmadik adventi hétvége.

Szombaton, 2016. december 10-én délelőtt a Dunakorzón már készülődtek a rajthoz a Mikulásfutás résztvevői (lásd írásunk), miközben a Manógyár ismét szélesre tárta kapuit a DMH-ban. A legkisebbek Nyári Bernadett vidám bábjátékát láthatták a Barlangban.

Szombat délután ismét  a szentendrei óvodások betlehemes műsorában gyönyörködhettünk a belvárosban.

Vasárnap idei ünnepi műsorát adta elő a Szentendre Táncegyüttes Kovács Enikő és Fitos Dezső táncművészek vezetésével a Pest megyei Könyvtár színháztermében, s mint mindig, most is telt ház mellett.

A PMK színháztermében adventi koncertet adott a Csík Zenekar, telt ház előtt és természetesen most is nagy sikerrel.

Vasárnap a Fő téri adventi koszorú harmadik gyertyáját Antalicz Ferenc Norbert körzeti megbízott és Stefanek János restaurátor gyújtották meg. A programot ezúttal az English Center alkalmi kórusa színesítette, akik angol karácsonyi énekeket adtak elő. A közös imát ezúttal dr. Harmathy András református lelkész vezette, és a zeneiskola növedékei énekeltek karácsony dalokat.

Advent negyedik vasárnapján ismét várnak mindenkit a Fő téri gyertyagyújtásra:

December 18. vasárnap, 17:00
• A harangjátékot követően a negyedik adventi gyertyát meggyújtja dr. Gombás Katalin háziorvos és Pétervári Pál edző.
• Közös ima Blanckenstein György plébánossal.
• Tűzzsonglőr bemutató karácsonyi zenére, majd meglepetés produkció.
• Adventi fényfestés 21:00 óráig.

 

Fotók: Deim Balázs

 

« 2023. december » loading...
h K s c p s v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
ked 05

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 05

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.