2020. április 24., 18:31

Több mint egymillió forint értékben, összesen 128 élelmiszer- és tisztítószercsomag talált gazdára a Szentendrei Éléstár első három napján. A város közösségi élelmiszeralapját kezelő köztisztviselők a nyitvatartás háromszor négy órája alatt szétosztották a jelentkező rászorulóknak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az önkormányzat kezdő adományát és a magánszemélyektől kapott csomagok nagy részét is.

2020. április 22-én nagy érdeklődés mellett nyitott a Szentendrei Éléstár, és az első két napon szinte a teljes készletét kiosztotta a rászoruló jelentkezők között. A közösségi élelmiszeralapot a Helyi Operatív Törzs és a Családsegítő kezdeményezésére hozták létre, a járványhelyzetben nélkülözők megsegítésére. A cél az is, hogy a város biztonságos, átlátható kapcsolatot teremtsen az adományozni tudók és a rászorulók között, hogy a segítség eljusson az adakozótól a nélkülözőkhöz.

Az Éléstár alapját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 150 ezer forint értékű adománya és Szentendre Város Önkormányzat induló, 500 ezer forintos támogatása adta. Magánszemélyek 130 ezer forint értékben hoztak élelmiszert és tisztítószert az Éléstárba.

Az első két nap alatt összesen 84 csomag talált gazdára, 780 ezer Ft értékben.

5.000,- Ft-os csomagból 15+14=29  145.000,- Ft érték (egyedül élők)
10.000,- Ft-os csomagból 13+25=38  380.000,- Ft érték (család 1 vagy 2 felnőtt + 2 gyerek)
15.000,- Ft-os csomagból 10+7=17  255.000,- Ft érték  (nagycsalád 1 vagy 2 felnőtt + 3 vagy több gyerek)

A harmadik napon, már az újabb adományokkal kiegészült készletből újabb 44 csomagot osztottak ki, összesen 385 ezer forint értékben.

5.000- Ft-os csomagból 18 db
10.000,- Ft-os csomagból 19 db
15.000,- Ft-os csomagból  7 db

Pénteken összesen 716.140 Ft értékben érkezett adomány, abból 312.000 Ft értékben a Szentendréért Közalapítványhoz beérkezett adományokból vásárolt élelmiszer, tisztítószer. A többit magánszemélyek, ismert és kevésbé ismert szentendreiek, az Éléstárban és a Hivatalban dolgozók adták össze, továbbá a pomázi Marci bolt adományozott százezer forint értékben a Családsegítő jóvoltából.

A Szentendrei Éléstár teljes kapacitással működik a hét három napján, szerdától péntekig, 14-18 óráig. A készletek vészesen fogynak, kérünk mindenkit, aki teheti, adakozzon! Segítsen, hogy segíthessünk! Köszönjük az eddigi adakozásokat!

 

« 2022. augusztus » loading...
h K s c p s v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
vas 07

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
vas 07

Kovács Margit, a Duna királynője

2022. 01. 03. - 2029. 12. 31.
vas 07

Kmetty kiállítás – újragondolva

január 3.. 17:00 - november 13.. 18:00
vas 07
vas 07

Vas István emlékkiállítás

június 24. - szeptember 25.
vas 07
vas 07
vas 07
vas 07

GyerekTeátrum 2022 – Mutasd magad!

augusztus 7.. 10:00 - 11:30
sze 10
csü 11

Barokk fesztivál Szentendre belvárosában

augusztus 11.. 08:00 - augusztus 14.. 17:00
pén 12

Római kori dunai őrhajó Szentendrén

augusztus 12. - augusztus 13.
szo 13

Galaxisok koncert a Barlangban

augusztus 13.. 20:00 - 22:00
sze 17

Teátrum 2022 / A feleség negyvennél kezdődik

augusztus 17. - augusztus 18.
sze 17
csü 25

Teátrum 2022 / Hárman a padon

augusztus 25. - augusztus 26.
pén 26