2014. december 8., 22:07
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 9 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

 

A zord, esős időjárás ellenére több mint 200-an gyűltek össze szombat délelőtt a Duna parton a jótékonysági Mikulás futásra.

„Köszöntök mindenkit ezen a szép napos délelőttön, hisz az eső ellenére tudjuk, hogy a felhők felett és a szívünkben is süt a nap” – kezdte beszédét Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere a futásra kész egybegyűlteknek. Aki jó szándékkal ad, az mosolyt és napsütést hoz, így tekintve valóban lesütött a nap a Duna-parton készülődő futókra, akik idén már másodszor megrendezett jótékonysági eseményre gyűltek össze. A polgármester köszöntőjében hozzátette: „Úgy látom, közepes létszámmal vagyunk jelen. Közepes, mert, többen, mint tavaly, de nagyon remélem, hogy kevesebben, mint jövőre.” Az ilyen kezdeményezés megérdemli, hogy hagyománnyá nője ki magát, és a résztvevők száma egyre gyarapodjon.

 

A rendezvény szervezésében oroszlánrészt vállalt az Altiszti Akadémia, rengeteg sportegyesület képviseltette magát számos sportolóval, és civilek segédkeztek a célba érkezők tea-zsíroskenyér ellátásánál. A versenyzőkről gyakorlatilag elmondható, hogy a korhatár 0-tól nyugdíjkorhatárt meghaladókig terjedt, a babakocsis indulótól a kényelmes tempóban sétáló idősebbekig minden korosztály képviseltette magát. Ki egyedül, ki szülőkkel, ki a sporttársaival, ki kerekes kocsiban, mindenki a maga tempójában tette meg a két kilométert, mert a cél nem a győzelem, hanem a jótékonykodás és önmagunk legyőzése volt.

Az helyszínen összegyűjtött nevezési díj, amely valamilyen tartós élelmiszer volt, a szentendrei Karitász Közösség kezelésébe került át, akik kiosztják az adományokat a rászorulók között.