„Hiányérzetünk maradt, hogy Szentendrén, amire folyamatosan hivatkozunk, ahol a banda született, még nem mutattuk be a lemezt” A Nyolc 8 Nyolc lemezbemutató koncertje hosszú turnésorozat után most Szentendrére érkezik. Az augusztus 11-i lemezbemutató koncert kapcsán beszélgettünk az együttes tagjával, Eredics Benjaminnal.
Koncertjegyek: https://szentendreiteatrum.hu/event/sondorgo-nyolc8nyolc/
A Nyolc 8 Nyolc lemezt tavasszal egy hosszabb turné keretében sok helyen már bemutattátok. A szentendrei koncert, az otthoni bemutató mennyiben jelent mást a számotokra?
Szentendre életünk legkiemelkedőbb helye. Itt nőttünk fel, ide kötődik a Söndörgő zenéje.
A lemezbemutató a Zeneakadémia nagytermében volt, másnap indult el a magyarországi turnénk, majd Franciaországban és az Egyesült Államokban koncerteztünk. De hiányérzetünk maradt, hogy Szentendrén, amire folyamatosan hivatkozunk, ahol a banda született, még nem mutattuk be a lemezt. Így külön öröm az itteni fellépésünk.
A zeneakadémiai bemutató azt a változást is mutatja, ahogy a kezdetekben főleg népzenei tradíciókon nyugvó zenevilágotok mára változott. A Nyolc 8 Nyolcnak helye lett a Zeneakadémián?
Valóban a zene hozta a helyszínválasztást, koncertterembe való lett az új anyag. Már a születése pillanatában, a formálódásakor tudtuk, éreztük, hogy valami egészen más lesz az addigi zenéinkhez képest. Huszonnégy éves a Söndörgő, természetes, hogy változunk mi is, a zenénk is. Ugyanakkor, ha visszatekintek erre a több évtizedre, érdekes módon Szentendre mellett éppen a Zeneakadémia az, ami – korszakok ide, vagy oda – elválaszthatatlan a zenekartól.
Indulásotokat a nagyon erős tradíciók, a családi gyökerek, a szerb hagyományokhoz, a balkáni zenéhez való kötődésetek határozta meg. (Eredics Benjamin, Áron és Salamon édesapja, Eredics Kálmán és nagybátyjuk, Gábor is a Kossuth-díjas Vujicsics Együttes alapítói közé tartoznak – a szerk.) Az ettől való elmozdulásban az is szerepet játszott, hogy mindannyiótoknak van klasszikus zenei végzettsége?
Úgy tűnhet, hogy ez talán elmozdulás az említett kötődéseinktől. Számunkra nem az, hanem egy természetes folyamat része. Nem kísérlet, hanem megengedjük magunknak, hogy mindazt, ami hat ránk, azt a zenébe is átültessük. A Nyolc 8 Nyolc azt mutatja, ahol éppen most tartunk. Ilyen most a Söndörgő.
A Nyolc 8 Nyolc beemeli a népzenét, s azt fogalmazza át.
Ezek a számok többségében saját szerzemények, de bennük van a népzenei alap. Két hétre vonultunk el a világ elől öten összezárva, hogy megalkossuk az új zenénket. Nem tudjuk, nem is akarjuk letagadni, hogy a népzenéből jövünk. Bár nagyon különböző visszajelzéseket kapunk azoktól, akik meghallgatták a lemez anyagát. Az, akinél erősebb a komolyzenei irányultság, annak inkább komolyzenés, a jazz rajongók pedig azt mondják, hogy tiszta jazz. Számunkra az a lényeg, hogy a világ minden pontján, mindenkiben megrezegtet valamit.
Mennyiben határozzák meg az általatok használt hangszerek, hogy mit bír el a zene, például a klasszikusok, akár Bartók Béla a tamburán?
Ma már huszonkét hangszeren szólaltatjuk meg a zenéinket. S azt játszunk a hangszereinken, amit jólesik játszani. Nagyon szeretjük Bartók zenéjét játszani. Számunkra fontos, hogy az előadott muzsika minden apró alkotóelemével az előadó teljes egészében átlényegüljön, azonosuljon, eggyé váljon a művel. Csak így válhat egyedivé és maradandóvá az előadás, a mondanivaló. Azt hiszem, a Söndörgő egyik erőssége ebben az átlényegülésben rejlik, legyen szó Bartókról, vagy egy szerb népdalról.
Te is, Áron is a Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén tanítotok tamburát. Akadémiai főtárgyként mennyiben hitelesíti ez azt, amit csináltok? Hogyan hat oda-vissza a tanítás és a zenélés?
A Söndörgőből négyen tanítunk a Zeneakadémián. Áron tamburát, Salamon harmonikát, Dávid klarinétot, én brácstamburát. Fontos, hogy az akadémia a népzenét is befogadta. Jó látni, hogy a tanítványaink számára ugyanolyan inspiráció a Söndörgő, mint annak idején nekünk a Vujicsics volt. Úgy hiszem, minél több zenei stílust használ az ember, annál hitelesebben tudja átadni mindazt, amit fontosnak gondol, hogy továbbadja az új generációknak.
A Söndörgő zenéjét világzeneként is szokták definiálni. Kell, hogy műfajilag meghatározzák, amit csináltok?
Szerintünk nincs rá szükség. Egészen más az itthoni helyzet, mint Nyugat-Európában. Ott sokkal elfogadottabb a világzenei kategória. Ez inkább piaci szemlélet, ahol egy-egy koncertnél meg kell határozni a műfajt is. Attól kezdve, hogy elindult a nemzetközi karrierünk, bár még népzenét játszottunk, a világzene kategóriába soroltak bennünket. Legutóbbi lemezünkről az angol Songlines világzenei szaklap nagyon jó kritikát jelentetett meg, s felkerültünk a „Top of the World” listájára, ahogy már korábban az előző három lemezünk is. Azt hiszem, ez számít. De ha valaki úgy érzi, hogy a komolyzenében vagy a jazzben nyitunk új kapukat, annak is nagyon örülünk. Kaptunk például meghívást Indiába egy szúfi fesztiválra, ahova, bár először nem hittük, de beleillettünk. Annyiféle helyzetbe dobtak már be minket operaháztól a nagyon intim kis klubokig. Mindenhol csak a közönség nyitottsága számít. Olyan, mint amikor két ember beszélget, s ha ebben jól érzik magukat, szinte mindegy a téma. Családként jelenünk meg a színpadon, hozzuk a saját gondolatainkat, s a közönség erre reagál. Fantasztikus, amikor nyitottak arra, amit csinálunk. Nagyon jók ezek a visszajelzések, amit Szentendrén huszonnégy éve érzünk, hogy a hazai közönség mindig szeretettel fogad minket. De a világ sok pontján kapjuk meg ugyanezt a szeretetet.
Apáitoktól megörököltétek a családi zenekart, melynek tagjai a négy Eredics és Buzás Attila. Mennyire vagytok valóban egy család?
Pontosan olyanok vagyunk, mint egy család, annak minden szépségével, nehézségével és emberi konfliktusával együtt. Sokszor eszembe jutnak apámék. Negyvenöt év azért tényleg nem semmi, szeretet és tisztelet nélkül nem megy.
A Söndörgő indulását meghatározta Szentendre kulturális öröksége, a Vujicsics együttes, a népzene. Felelősségetek is tovább vinni mindazt, amiből táplálkoztok?
Büszkén vállaljuk ezt a felelősséget. Büszkék vagyunk a szüleinkre, s arra, hogy beleláthattunk abba, ahogyan ők működtek, ami szervesen kapcsolódik Szentendréhez. Szentendre sokszínűsége, építészeti hangulata, az a rengeteg hatás, ami ott éri az embert, abban benne van, hogy itt szerbek és horvátok is éltek. A Bogdányi utcai házban sokszor aludtunk el úgy, hogy a szüleink még próbáltak. Azzal az igénnyel kell tovább vinnünk ezt a hagyományt, hogy tudnunk kell, honnan jöttünk. Ha nagyon elkalandozunk a Söndörgővel, akkor is ott van ez az egész.
Marton Éva
2019. augusztus 11. vasárnap 20:30 – 21:50
Nyolc8Nyolc
lemezbemutató koncert
Tagok:
Buzás Attila (tamburabőgő, tapan, koboz)
Eredics Áron (prímtambura, csellótambura, derbuka, saz)
Eredics Benjamin (brácstambura, trombita)
Eredics Dávid (basszprímtambura, klarinét, altszaxofon, szopránszaxofon, kaval)
Eredics Salamon (basszprímtambura, harmonika, hulusi, pásztorfurulya, csellótambura)
Az 1995-ben Szentendrén megalakult Söndörgő útját a Vujicsics Együtteshez kötődő családi szálak és a délszláv népzene iránti elragadtatás indította el. Kirívó virtuozitásával és lehengerlően friss előadásmódjával mára Európa-szerte az egyik legnépszerűbb magyarországi együttessé vált. A Söndörgő új albuma a zenei „történetmesélés” jegyében született: a különálló számok összefüggő zenei folyamattá válnak, szétfeszítve a népzene és népzenei feldolgozás kereteit. A többségében Söndörgő szerzeményeket tartalmazó Nyolc 8 Nyolc albumon a hangszer- és hangszínváltozás a műfajban szokatlan, egyedi világot teremt, kapukat nyit más műfajok, például a jazz, és legfőképp a komolyzene felé. Ettől keletkeznek egyéni hangvételű Bartók feldolgozások (Parsley Bride, Kind of Bela) és a szerb népdal újraértelmezései (Stani, Broad Leaves).
A koncert hossza: 80 perc
Belépőjegy: 3900 Ft
Koncertjegyek: https://szentendreiteatrum.hu/event/sondorgo-nyolc8nyolc/
