2020. augusztus 6., 19:03

Támogatási szándéknyilatkozatot fogadtak el ma a Dunakanyar hét településének képviseletében jelenlévő polgármesterek, alpolgármesterek, képviselők. Arról döntöttek, hogy támogatják a térségben 15 éve jelenlévő Pilis-Dunakanyari Hírmondó regionális kulturális közéleti lap megjelenését. A résztvevők abban is megállapodtak, hogy rendszeresítik a települések vezetői közötti találkozókat.

A valamikori Pilis-Dunakanyar Kistérség szellemiségét képviselő, ingyenesen terjesztett lap működését veszélybe sodorta a járvány miatt csökkenő reklámbevétel. A főszerkesztő a térség önkormányzataihoz fordult a megjelenés támogatását kérve. Eddig Budakalász, Dunabogdány, Leányfalu, Szigetmonostor és Tahitótfalu, nyújtott segítséget a lap megjelenéséhez, a találkozón a támogatók táborához csatlakozott Pomáz és Szentendre is.

Péterffy Gábor, Budakalász kabinetvezetője kiemelte annak jelentőségét, hogy a lapnak sikerült megőriznie függetlenségét, és hangsúlyozta, hogy a kistérségnek szüksége van független sajtóra. Javasolta a lap célba juttatásának megújítását is. Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere a lap reklámpiaci helyzetének elemzése mellett javasolta, hogy a megbeszélést a Pilis-Dunakanyari Hírmondót támogató szándéknyilatkozattal zárják le. Vállalta, hogy Szentendre Önkormányzata a lap főtámogatója lesz.

Szentendre polgármestere indítványozta, hogy a kistérség települései rendszeresítsék a találkozókat, hiszen annyi közös ügyük, problémájuk van, az együttműködésükben sok lehetőség rejlik. A résztvevők – elfogadva az indítványt – megállapodtak, hogy az első találkozó szeptember 28-án lesz.