Nemrégiben megjelent a Szentendrén élő Balla M. Anna kilencedik könyve: A NŐ… amikor fecseg és mond is valamit… E kissé talányos címről és a könyvről kérdeztük a szerzőt.
Ki a Nő, miről fecseg, és miért?
A nő ezúttal én vagyok, vállalva is önmagam az Előszóban. A velem történt dolgokat, illetve egy merőben más témáról saját véleményemet osztom meg az olvasóval, amelyet egy valós történettel hitelesítek. Ennek értelmében három részből áll a könyvem, de ha műfajilag kellene meghatároznom, inkább nevezném ismeretterjesztőnek, mint szépirodalmi műnek. Ez talán azzal is magyarázható, hogy elvem: a „cipész maradjon a kaptafánál”.
Ez a közmondás hogy jön ide?
Pszichológusi végzettséggel egészségügyi szakújságíróként éltem aktív életem jelentős részét. Ezért ha e témában látok, hallok vagy tapasztalok dolgokat, nem tudok parancsolni magamnak, és keresem a formát, hogy hallassam magam. November végén csípőműtéten estem át, és a műtétem napján zuhanyozhattam,
ráállhattam, harmadnap pedig hazatérhettem otthonomba. Nem kellett varratszedés, három hét rehabilitáció stb. Mindez olcsóbb a társadalomnak, sokkal kényelmesebb az egyénnek. A fájdalomcsillapítót, ha kellett, megkaptam a patikában, a gyógytornász pedig az otthonomban tanított meg alkalmazkodnom „új testrészemhez”. Műtétem záloga az orvosi beavatkozás azon módszere, amelyet talán két orvos végez az országban. Szemléletváltozásra, a módszer képzésbe történő integrálására lenne szükség, hogy mindenki – közfinanszírozás keretén belül – részesülhessen abban, amiben én. És nagyon sok a rászoruló. Az artrózis mára népbetegség. Sajnos „Isten malmai nem őrölnek”, mert nagy az ellenállás…
Mi a másik téma?
A gender, ez a számomra felfoghatatlan őrület. Nincs összefüggés a két téma között, ezt oldja fel a cím. Hogy fecsegek…
És a harmadik téma?
Ez viszont némileg összefügg a másodikkal, csak műfajilag tér el. Egy valós történetet beszélek el, mikor egy tudományos karrierje csúcsán álló NŐ úgy dönt, hogy feladja egzisztenciáját anyaságáért. S hogy miért nem tudta a kettőt összeegyeztetni, arra megadja a választ egyéni sorstörténete.
Kiknek ajánlja könyvét?
Fiatalnak, idősnek. Nincs korhoz kötve.

