2018. május 20., 12:09
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 6 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

Békési Karina 64 kg-os súlycsoportban ifjúsági magyar bajnok lett 2017-ben, jelenleg a Móricz Zsigmond Gimnázium 12. osztályos tanulója. Mindkét szülői ágról több generációs szentendrei családból származik. Karina eredménye – szorgalma és kitartása mellett – talán a géneknek is köszönhető, hiszen dédnagypapája, Szűcs József ökölvívó Szentendrén alapítója volt az ökölvívó sportnak, és kezei közül számos tehetség került ki a 60-as, 70-es években, akik egészen a válogatottságig eljutottak.

 

Biztos sokan megkérdezik, hogyan választhattad lány létedre ezt a sportágat. Mi motivált benne?

Apukám vitt le az első edzésekre 12-13 éves koromban. Ő is sportolt versenyszerűen, bár nem a küzdősportban. Én tulajdonképpen kézilabdáztam, és eleinte csak azért mentem ökölvívó-edzésre, hogy javítsam a mozgás-koordinációmat. Évekig párhuzamosan űztem mindkét sportot, a kézilabdát nagyjából másfél éve hagytam abba.

 

Miért az ökölvívást választottad? Az eredményeid miatt?

Kézilabdában is elértem jó eredményeket, a serdülő magyar bajnoki bronzéremig jutottunk csapatommal, az MTK-val. Részben azért döntöttem az ökölvívás mellett, mert itt az eredmény elsősorban tőlem függ, tehát az egyéni teljesítménytől, a kézilabdában pedig a csapat egészétől. Ott van egy kupac lány, óhatatlanul klikkek alakulnak ki, emiatt nagyobb a széthúzás. Érdekes módon az ökölvívásban, annak ellenére, hogy egyéni sportról van szó, nagyobb az összetartás. És természetesen tetszik maga a bokszolás is, óvodás koromtól érdekel a küzdősport.

 

Nem találod túl férfiasnak ezt a sportot? Nem félsz a sérülésektől, amelyek esetleg nyomot hagyhatnak rajtad, mondjuk az arcodon?

Még soha nem volt sérülésem, vagyis csak egy jelentéktelen, edzés közben. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de a kézilabda sokkal durvább sport, ráadásul ott gyakran nem is látom, hogy honnan jön a pofon, és jöhet olyan helyről is, amire egyáltalán nem számítok. Az ökölvívásban mindez kiszámíthatóbb. Ráadásul a súlycsoportomban jóval magasabb vagyok a többieknél, úgyhogy a fejre kapott sérülés esélye szinte nulla. Nálunk kötelező a fejvédő használata is.

 

Úgy tudom, a Vasasban edzel. Hogyan képzeljünk el egy edzést?

Már visszatértem a kezdő egyesületembe, tehát átigazoltam az Újpestbe, de az eredményeimet a Vasasban értem el. Hét közben minden nap van edzésem. Az edzéstervek alapján végzem az erőnléti és a technikai edzéseket, illetve a kesztyűzést. De most, a tanulás miatt ritkábban járok edzeni.

 

Milyen versenyek várnak rád a közeljövőben?

Jelenleg nem készülök versenyre, az ökölvívásban egyébként sincs 3-4 versenynél több egy évben. Egy-egy mérkőzés több hetes, sőt inkább több hónapos felkészülést igényel, tehát mondjuk egy őszi bajnokságra már nyáron el kellene kezdeni – erre most nem volt időm és energiám.

 

Most vagy az érettségi vizsgák kellős közepén, vagyis hamarosan gyökeresen megváltozik az életed. Hogyan tovább? Milyennek képzeled el a jövődet a tanulás, illetve a sport területén?

Igen, túl vagyok az írásbelin, nemsokára jönnek a szóbeli vizsgák. Biomérnök szeretnék lenni, ehhez emelt szinten vizsgázom biológiából, ami sok felkészülést igényelt. A sportolás pedig nagyban függ attól, hogy hova vesznek fel, erről majd annak tudatában kell döntenem.