2016. március 17., 16:01
Felhívjuk az Olvasó figyelmét, hogy ez a cikk több, mint 8 éve jelent meg, ezért elavult információkat tartalmazhat.

A XXX. Szentendrei Tavaszi Fesztivál programjai között Janikovszky Éva nagysikerű örökzöldje, A lemez két oldala című produkció is szerepel. Az előadásról Kovács Patrícia színművésszel beszélgettünk.

Hogy vagy?
Állandó rohanásban… egyik szinkronból ki, a másikba be, próbára, gyerekért a bölcsibe…

…ez akár az egyik narratíva is lehetne az előadásban, hiszen éppen a mindennapok párbeszédeiről, monológjairól, kapcsolatainkon belüli kisebb-nagyobb játszmázásokról szól a darab…
Így van, akinek van gyereke, férje, jobban el tudja képzelni a szereplők mindennapjait, „nyomorúságát” és felelősségét, mert nem mindegy, milyenek vagyunk, mit mondunk, hogyan reagálunk egy szituációban. Janikovszky Éva szövegeiben az a csodálatos, hogy mindannyian magunkra ismerünk.

Hogyan aktualizálod az előadásokban ezeket a „lemezeket”, ismerős szövegszólamokat? Változnak-e benned ezek a kis monológok?
Minden estének más a varázsa, hiszen nem állandó színházi előadásról van szó, és mindig változnak a partnerek. A lemez A és B oldalának női szerepeit összesen hat színésznő tudja. Most például Fullajtár Andi lesz a partnerem, és egészen mást hozunk ki egymásból, mint Kárász Eszterrel vagy Pikali Gerdával. Ettől csodálatos, mert mindig más.

A színpadi szövegváltozatot és az előadást Tollár Mónika dramaturg készítette 2013-ban, s azóta több szereposztásban játszottátok… A szentendrei bemutatónak az a különlegessége, hogy az előadás férfi és női változata egyszerre lesz látható a színpadon.
Nagyon kíváncsi vagyok én is, mert még nem láttam a fiúk változatát. Két remek színész áll majd a színpadon, Nagy Viktor és Sipos Imre, akik minden pórusukban ellentétes személyiségek, ugyanúgy, mint Andi és én, ettől még érdekesebb lesz az előadás.

Mennyire interaktív az előadás, bevonjátok a nézőket is a játékba?
Minden közönség más és speciális, nagyon kell rájuk figyelni. A cél az, hogy miközben szórakoztatjuk őket, hagyjunk időt arra, hogy magukra ismerjenek, hogy rádöbbenjenek: „Úristen, én is ezt szoktam mondani a férjemnek!”

Abszolút szórakoztató színház, kétszer másfél óra nevetőizom tréning – ígéri az előadás alcíme. Mégis, ezek a szövegvariánsok sokszor nagyon komoly lélektani témákat érintenek.
A tét az életünk, a házasságunk, a gyerekünk élete. Az előadáson nagyon sokszor nem a poénon nevetnek, hanem az ismerős szituációnál a néző a fejéhez kap, amint magára ismer, és összenéz a párjával, aki ott ül mellette. Janikovszky Éva mesterien ábrázolja sztereotip monológjainkat, s az előadás üzenete, hogy tudjunk magunkon nevetni. Mindig ezt a fajta humort szerettem, aminek van tétje, amiben van önirónia…

Szerinted van egy kis nevelő hatása az előadásnak, vagy mindenki ugyanúgy veszekszik, siránkozik vagy okoskodik párjával, miután hazament a színházból?
Valószínűleg mindenki ugyanúgy csinálja majd a kis játszmáit, de talán eszébe fog jutni legközelebb, a konyhában kirobbanó cirkusznál, hogy: „milyen ismerős ez a helyzet, milyen szörnyen viselkedek…” Talán emiatt hamarabb véget ér egy ilyen balhé…

Korábban Bécsben, Németországban is előadtátok szinkrontolmáccsal a darabot. Más nyelvi környezetben hogyan ülnek ezek a finom humorfricskák?
Csak picit kell visszafogni magunkat, hogy megértsék a poénokat. Általában lassabb folyásúak az előadások, hiszen a hátunk mögött, mint szinkronfelirat olvasható a szöveg, de ebben a nézőnek nagy rutinja van, hiszen a moziban is jól olvassuk együtt a képet a betűkkel.

Mire készülsz mostanában ezen az előadáson kívül?
Szabó Kimmel Tamással fogunk játszani egy Orlai-produkcióban, az a címe, hogy Várj, míg sötét lesz… Filmadaptációját korábban Audrey Hepburn vitte sikerre. Nagyon nemes küzdelem ezt a darabot próbálni, nagy feladat a világtalan főszereplő lényébe bújni. Április 1-jén lesz a bemutatója, április 8-án pedig Szentendrén „tesszük fel a lemezeket”.

 

Szentendrei Tavaszi Fesztivál 2016

Április 8. péntek, 19:00

Pest Megyei Könyvtár, színházterem (Pátriárka u. 7.)
JANIKOVSZKY ÉVA: A LEMEZ KÉT OLDALA
Képzeletszínház felnőtteknek

Előadják: Fullajtár Andrea, Kovács Patrícia, Nagy Viktor, Sipos Imre
A lemezt elővette és feltette: Tollár Mónika
Belépőjegy: 2500 Ft
Jegyek válthatók a Tourinform Irodában (Dumtsa J. u. 22. telefon: 26/317-966, e-mail: tdm@szentendre.hu)
és online a www.szentendreprogram.hu oldalon.