
– A régi kamerát felújította és új konzolra helyezte a kivitelező. A korábban kialakított, de nem használt csatlakozási pontnál kötötték rá a hálózatra, ahová új úgynevezett betáplálási egységet kellett telepíteni, illetve új adatátviteli rendszert is kapott a kamera. Azért húzódott ennyi ideig a helyreállítás, mert a biztosító döntésére kellett várni, illetve a DM-üzlet kínai tulajdonosával nehezen lehetett felvenni a kapcsolatot. A helyreállítás teljes költsége közel 380 ezer forint volt, amit a Rendészet kameraüzemeltetés és -karbantartás költségkeretéből finanszíroztunk – mondta Jámbor Ferenc, a Rendészet igazgatója.
A térfigyelő kamerarendszereknek fontos szerepük van a köztéri biztonság és a közterületen tartózkodók biztonságérzetének javításában. Az országos statisztikák szerint bűnmegelőzési szempontból a térfigyelő rendszereknek a közterületen elhelyezett vagyontárgyak, a parkoló gépkocsik megóvása szempontjából jelentős a hatásuk.
– A köztéri biztonság szempontjából különösen kiemelt terület a HÉV-állomás és környéke, ezért is volt fontos a kamera üzembe helyezése. Szükség esetén a rendőrség rendelkezésére bocsátjuk a felvételeket, amiknek – mint néma tanúknak – a bűncselekmények felderítésében is fontos szerepük lehet, amit lakossági bejelentésre, vagy e nélkül is felhasználhatnak a nyomozás során. A helyreállítással ismét teljessé vált a Rendészet térfigyelő rendszere – mondta Jámbor Ferenc igazgató. – Az ügyeleti telefonszámunkon mindig elérhetők vagyunk, ha segítségünket kérik a szentendreiek.
Szentendrei Rendészeti Igazgatóság – telefonügyelet:
+36 20 290 0190