Első alkalommal csatlakozott városunk a Házasság hete országos programsorozathoz, melynek célja, hogy előadásokkal, beszélgetésekkel, kulturális programokkal a házasság, a család fontosságára irányítsák rá a figyelmet. A február 8. és 15. között megrendezett programok előtt Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester mondott rövid bevezetőt, ahol elmondta, hogy elsősorban azért csatlakozott a város a programsorozathoz, mert Szentendrén nagyon sok a gyerek és a fiatal, sok a nagycsaládos, ezért bíztak abban, hogy jó fogadtatásra találnak az e témakörről szervezett programok.

Az idealizálástól a démonizálásig

A Pest Megyei Könyvtárban, február 8-án az első program Pál Ferenc római katolikus pap, mentálhigiénés szakember előadása volt, ahol – ahogy mondani szokták – még a csilláron is lógtak: a színházterem zsúfolásig megtelt, s ugyanígy az olvasóterem is, ahol kivetítőn lehetett követni az előadást. Pál Ferenc valóságos showman-ként uralta a terepet, a hallgatóság figyelmét egy percre sem elveszítve. Előadása rendkívül szemléletes volt, tele humorral és találó megállapításokkal, úgy, hogy kicsit mindenki magára ismerhetett.

A szerelem múlandó és örök
Pál Ferenc az összetartozásról, a társkapcsolatok buktatóiról beszélt, bármilyen meglepő is ez egy katolikus paptól. Mint mondta, pályája kezdetén sokan keresték meg, s érdekes módon nem hitéleti kérdésekkel, hanem életvezetési problémákkal. Sokszor még a kérdést sem értette meg, ezért kezdte el a témát tanulmányozni.
Rögtön feltette a kérdést a közönségnek: van-e összetartozás szerelem nélkül? Más kultúrában, pl. Indiában, megszokott dolog, hogy a házasulandó felek alig ismerik egymást. A nyugati emberek számára ez elképzelhetetlen, nálunk a házasságot – több-kevesebb – szerelem előzi meg.
A kutatások szerint, ha szerelmesek vagyunk, a hormonok mennyisége megsokszorozódik. Szerelem esetén az énhatárok átjárhatóak, képlékenyek, a társ az önmagunkról alkotott kép részévé válik, nem leszünk ugyanazok az emberek. Ez a hormonális bumm 1-2 évig is eltarthat. S adódik a kérdés: ha a szerelem múlandó, mi tudja megalapozni a társkapcsolatot hosszú távon? Pál Ferenc szerint a szerelem közben lélektani, érzelmi változások történnek, amelyek maradandóak. Akik átélték a kölcsönös szerelmet, válság idején tudnak belőle meríteni.

Hormonális bumm és puff
Pál Ferenc szerint először idealizáljuk a szerelmünket, mint gyermekkorban a szüleinket. Úgy vagyunk vele, mint a hintázó gyermek, aki azt kéri, hogy még, és magasabbra, és gyorsabban. Szerelmesként a társunkba belelátunk jó tulajdonságokat, s azokat felnagyítjuk, a rosszat pedig nem vesszük észre. Rózsaszín szemüvegben és lila ködben próbálunk tájékozódni.
Később ez lecseng, a hormonális bummból hormonális puff lesz. Ekkor teljesen másképpen látjuk a nagy Őt, miközben lehet, hogy semmit sem változott. Kibírhatatlannak, elviselhetetlennek tartjuk, akivel nem lehet együtt élni. A szakirodalom ezt kölcsönös neurotikus allergiának nevezi. Az idealizált kép után megjelenik a démonizált kép, ami az első kép megfelelője, csak fordított előjellel.

A harmadik lépcsőfok
Amikor a belső realitás ütközik a külső realitással, egy izgalmas fordulat lehetősége is beköszönt. Ehhez viszont magunkat is reálisnak kell látni. Ez olyasmi, mint a gépi fagyi: hiába szeretnénk csak a vaníliát vagy a csokit, csak vegyes van. Ráadásul még a tölcséren is át kell verekedni magunkat. A harmadik lépcsőfok tehát, amikor párunkat is, magunkat is reálisan látjuk, a fagyis hasonlattal élve mindkettőnket vegyesnek. Ne gondoljuk azt, hogy velünk minden rendben van, csak a környezetünknek kellene megváltozni ahhoz, hogy minden jó legyen. A tartós együttélésre akkor van esély, ha a társamat érzelmileg is tudom követni, és ez akkor is lehetséges, ha nem értek vele egyet.