Bár a Duna vízszintje az elmúlt napokban kismértékben emelkedett, továbbra sem érkezett jelentős csapadék, miközben a napi átlaghőmérséklet továbbra is magas. A DMRV Zrt. ezért arra kéri a Szentendrén és a környező településeken, valamint a Pilisi-medencében élőket, hogy a következő napokban is tudatosan és takarékosan használják a vezetékes ivóvizet. Ennek hiányában újabb vízhiány alakulhat ki. Minden megtakarított liter számít.
A szolgáltató az elmúlt napokban megfeszített munkával, többek között vízszállító járművekkel történő vízpótlással, valamint a lakosság együttműködésének köszönhetően biztosítani tudta az ivóvízellátást a működési területén élő több mint 600 ezer ember számára. A helyzet azonban továbbra is rendkívül érzékeny.
A Duna vízszintjének kismértékű emelkedése ugyan valamelyest javította a vízkitermelés lehetőségeit, a vízfogyasztás azonban az elmúlt napokban ismét ezt meghaladó módon növekedett a térségben. Azaz a vízellátó rendszer terhelése ismét növekszik.
Továbbra is III. fokú vízkorlátozás van érvényben! A DMRV ezért locsolási tilalom szigorú betartását kéri. Kerülni kell a vezetékes ivóvíz minden olyan felhasználást, amely nem az alapvető háztartási és tisztálkodási szükségletek kielégítését szolgálja.
A DMRV augusztus 10-én délben kiadott tájékoztatása szerint takarékosság hiányában a ma délutáni és esti órákra a vízellátó rendszer egyes elemei leürülhetnek.
Szentendrén ez különösen fontos a magasabban fekvő városrészekben élőkre tekintettel. A nagy mennyiségű vízfogyasztás ugyanis továbbra is veszélyeztetheti ezeknek a területeknek a megfelelő ellátását. A tudatos vízhasználattal mindenki hozzájárulhat ahhoz, hogy megelőzhető legyen egy újabb vízhiány, és ne alakuljon ki olyan helyzet, amely már a város további részeinek vízellátását is veszélyezteti.
Köszönjük az eddig aktívan együttműködő lakóknak, hogy segítettek a stabil ivóvízellátás fenntartásában!
A DMRV a helyzet alakulásáról és az esetleges változásokról további tájékoztatást ad.
Minden információ a szentendrei vízkorlátozásról gyűjtőcikkünkben: https://szentendre.hu/vizhiany-szentendren-takarekossag-korlatozas-intezkedesek-frissitve/

