2025. július 9., 09:16

A frontátvonulás szerdán további nehézségeket hozott Szentendrén és térségében, a károk elhárítása és a helyreállítás mellett. A híreket és a hivatalos információkat rendszeresen frissülő cikkünkben követtük.

16:30 Már nincsenek teljes településrészeket érintő áramszünetek

A középfeszültségű rendszer hibáinak megszüntetése után kezdődhetett meg a felhasználói hálózat – vagyis egyes háztartások, háztömbök, utcaszakaszok – hibáinak javítása.
Az E.ON még mindig közel száz bejelentést vizsgál, folyamatosan hívják az ügyfeleket, hogy pontosítsák a hiba jellegét, illetve ellenőrizzék, helyreállt-e már a szolgáltatás. Elképzelhető, hogy az egyedi hibák elhárítása még akár két napig is eltarthat.

15:45 Újra kinyit a hulladékudvar

Hétfő óta kidőlt fa és letört ágak miatt balesetveszély állt fenn a Városi Szolgáltató hulladékudvaránál, ezért nem fogadtak ügyfeleket. Az akadályokat elhárították, így csütörtökön, július 10-én már kinyit a hulladékudvar. A nyitvatartási rend a megszokott.

15:00 Kijavították a püspökmajori csőtörést

A DMRV közölte, hogy a V8 uszodától a Kálvária út felső részét érintő meghibásodás elhárítását befejezték, a nyomás hamarosan mindenhol helyreáll.
A szolgáltató köszöni az érintettek türelmét.

13:30 Befejeződött a Kőzúzó és a Rózsa utcában a hibaelhárítás

Remélhetőleg a környéken minden épületben helyreállt az áramszolgáltatás. Ahol mégsem, ott a fogyasztói hálózatban van meghibásodás, kérjük, hívják az E.On hibabejelentőt: 06-80-38-39-40

11:50 A július 10-re, karbantartás miatt előre tervezett áramszünet elmarad Pannóniatelepen

Az E.ON minden munkatársa terepen dolgozik, ezért a Pannóniatelepre ütemezett karbantartási munkák elmaradnak, így  a tervezett áramszünetre nem kell számítani. A szolgáltató értesítést fog küldeni a lakosságnak a munka új időpontjáról.

11:33 Ivóvízellátási hiány a Püspökmajoron

Az áramellátás visszatért a Püspökmajoron, azonban csőtörés miatt jelenleg a az ivóvízellátás szünetel a lakótelep V8 uszodától feljebb eső tömbjeiben. A DMRV megkezdte a hiba elhárítását.

10:55  Akadozó internetszolgáltatás – Hírközlővezetékre dőlt fa eltávolításán dolgoznak a volt szovjet laktanyánál

A Gödöllői Hivatásos Tűzoltóság tűzoltói a Városkapuval szemben, a volt szovjet laktanyánál telefonvezetékre dőlt fa eltávolításán dolgoznak. A Telekom értesítése szerint városszerte akadozik az internetszolgáltatás.

Képeink a Városkapu utcán készültek, a volt szovjet laktanyánál. (Fotó: Szentendre.hu / NL)

9:30 A Rab Ráby utcában megsüllyedt a burkolat

A területet szalagozással lezárták, a DMRV-t értesítették.

9:00  A városi ügyfélszolgálaton instabilak a telefonvonalak 

Az ügyfélszolgálat telekommunikációs szolgáltatása még akadozik, a telefonvonalak nem stabilak sem vezetéken, sem vezeték nélküli hálózaton. Az ügyfélszolgálat e-mailben fogadja a panaszokat továbbra is, kérjük, a bejelentéseknél részesítsék előnyben az elektronikus levél küldését. E-mail: ugyfelszolgalat@szentendre.hu
A kárbejelentő lap innen tölthető le: https://szentendre.hu/…/uploads/2025/07/karbejelento.pdf

8:54 A városvezetés helyi és térségi vállalkozók jelentkezését várja a helyreállításokhoz

Az önkormányzat a viharkárok helyreállítása és az értékeink további megóvására felhívásban kéri szakemberek, kivitelezők, vállalkozások jelentkezését a városból és környékéről. A feladatok széles körűek és sürgetőek, ezért egyebek közt ács, tetőfedő, valamint belső javításokkal foglalkozó szakembereket, cégek és építési, kivitelezési munkákban járatos vállalkozások mielőbbi jelentkezését várják. Kérjük, keressék közvetlenül a Vagyongazdálkodási Irodát e-mailben (vagyongazdalkodas@szentendre.hu) illetve a 06 70 430 70 30 telefonszámon.

8:33: Az egészségügyi rendelések zavartalanul folynak a SZEI-ben

A DMRV Zrt. tájékoztatása alapján ma hajnalban úgy tűnt, a viharkárok miatti vízszolgáltatás szünetelése miatt a délelőtti szakrendelések elmaradnak. A víz- és áramszolgáltató szakemberek munkájának köszönhetően, a folyó vízellátás újra biztosított, így a rendelések zavartalanul folynak.

8.00: Áramellátási gondok továbbra is fennállnak a város különböző területein

Hajnalban ismét több városrészben elment az áram, az E.ON tájékoztatása szerint három középfeszültségű üzemzavar miatt. A szolgáltató szakemberei korán reggel kivonultak a Rózsa utcai megdőlt villanyoszlophoz, amelynél az erős szél leszakította az elkerítő szalagot.

A keddi híreket ebben a cikkünkben frissítettük: Viharhírek Szentendréről: közlekedés, szolgáltatások, információk július 8-án

A hétfői események: Vihar csapott le Szentendrére – összefogással kezdődött meg a helyreállítás