2026. április 30., 15:40

Az Európában egyedülálló 65+ Közösségi Részvételi Költségvetés program a Szentendrén élő 65 év felettieket szólítja meg. A május 1-jén induló javaslattételi időszakban az érintettek életminőségének javítását célzó, a korosztály számára Szentendrét élhetőbbé, szerethetőbbé tevő ötleteteket várja az önkormányzat. A javaslattételi időszak május 31-én zárul.

Szentendre önkormányzatának határozott törekvése, hogy a közügyeket érintő döntések valódi társadalmi részvétellel, a helyi közösségek aktív bevonásával szülessenek meg. A Városrészi és az Ifjúsági Részvételi Költségvetés sikereire építő újabb fontos lépésként elindul a 65 év felettiek számára meghirdetett közösségi költségvetés, tovább erősítve a közös gondolkodás és felelősségvállalás kultúráját Szentendrén.

A Környezetvédelmi és Közösségi Részvételi Iroda munkatársai elsősorban az alábbi négy kategóriába sorolható ötleteke várnak javaslatot, de hangsúlyozzák, hogy bármilyen ötletet, témát szívesen fogadnak, hiszen azok hasznos visszajelzések az önkormányzat számára.

65 felett is KÖZÖSSÉGBEN – közösségek építése, közösségi programok, közösségépítő eszközök beszerzése, kapcsolat más generációkkal, elmagányosodás – elszigetelődés orvoslása stb.
65 felett is SPORTOSAN – aktivitást, egészséges életmódot támogató programok, eszközök stb.
65 felett is FRISSEN – szellemi frissességet támogató programok, eligazodás a modern világban (képzések, digitális támogatás, generációk közötti megértés, pénzügyi tanácsok stb.)
65 felett is MŰVELŐDVE – kulturális programok, ismeretterjesztést, tanulást célzó programok stb.

Javaslatotokat a javaslattételi lap pontos kitöltésével tehetnek:
online: ide kattintva,
a kinyomtatható javaslattételi lapon: ide kattintva.

A javaslattételi lapot, a program leírását és az adatkezelési tájékoztatót tartalmazó borítékot hamarosan postán is megkapja a mintegy 6000 érintett szentendrei lakos.

A papíralapú javaslattételi lapokat az alábbi gyűjtőpontokon tudják leadni: Városháza, Városház tér 3. / Üveges Műhely, Telep u. 14. / Coop ABC, Dózsa György út 29. / Dombai Sarki Vegyesbolt, Mathiász u. 13. / Mondi pékség, Hamvas Béla u. 2. / Panificio Il Basilico, János u. 2. / CBA Élelmiszerbolt, Füzespark, Nyár u. 2. / Óra és Ékszerház, Vasúti Villasor 3. / Izbég ABC, Szentlászlói út 99. / Pásztor Mini ABC, Pásztor u. Kút u. sarok / Pismány kézműves pékség, Barackos út 39. / Friss ABC, Berkenye u. 1.

Minden a 65+ Közösségi Költségvetésről: https://szentendre.hu/hatvanotplusz/