2014. december 17., 09:44

Kifosztás bűntett és csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya L. Éva 47 éves és G. József 55 éves szentendrei lakosok ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a 47 éves nő azzal kereste meg a sértettet – 2014. október 10-ét megelőzően többször is -, hogy a házának egyik szobáját kivenné albérletbe. L. Éva és G. József egy legendát kitalálva többször kereste fel a férfit, akit egyik alkalommal itallal kínáltak, majd miután leitatták, a házból több mint 200 ezer forint készpénzt vittek el.

Az eljárás során az is kiderült, hogy nem először követtek el ilyen jellegű bűncselekményt a gyanúsítottak. A 47 éves nő 2014. szeptember 20-án egy Leányfalun lévő élelmiszerboltban szólított le egy helyi férfit, akinek szintén egy kitalált történetet adott elő. Azt mondta, hogy korábban külföldön élt, azonban a férje meghalt, jelenleg egyedül van és beszélgetni szeretne.

A későbbiekben a sértett jóhiszeműségét kihasználva a két gyanúsított 5,7 millió forintot csalt ki a gyanútlan férfitől.

A gyanúsítottakat a szentendrei rendőrök 2014. december 11-én elfogták, majd a Szentendrei Rendőrkapitányságra előállították. A nő és társa kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe került. Az illetékes bíróság 2014. december 12-én mindkettőjük előzetes letartóztatását elrendelte.

A Szentendrei Rendőrkapitányság kéri azokat, hogy akiket az eljárás alá vont személyek hasonló módszerrel megkárosítottak, jelentkezzenek a Szentendrei Rendőrkapitányságon – munkaidőben – a 06-26-502-400-as telefonszámon, vagy tegyenek bejelentést a rendőrség 107-es illetve 112-es segélyhívó számain.

« 2023. november » loading...
h K s c p s v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
ked 28

P’Art Mozi – filmszínházi programok

2022. 01. 01. - 2029. 12. 16.
ked 28

A GYŰJTEMÉNY (1900-2022)

2023. 03. 25. - 2028. 03. 26.